Monorról a kaja-kenu ifjúsági világbajnokságra – sikerrel vette Molnár Rebeka párosa a válogatókat

2016. július 12., kedd, 08:50

 
Rebeka olimpiai álma

Ugyan az európai sportkedvelők figyelme még mindig a labda­rú­gásra irányul, ettől nem áll meg az élet a többi sportágban. Sőt, van ahol egye­nesen felpezsdülnek az események így nyáron. Ilyenek például a nyíltvízi sportok, köztük a kenu is. Ami nem mellesleg a kajak szakággal közösen hazánk második lege­red­ményesebb sportága. Egy monori sportoló, Molnár Rebeka is lázasan készül a tikkasztó melegben, célja, hogy odaérjen az if­-júsági világbajnokságra, amit július 28-án Minszkben rendeznek.

Molnár Rebeka különleges tehetségének és szűnni nem akaró kitartásának egyik bizonyítéka, hogy mindössze három évvel ezelőtt kezdett komolyan foglalkozni a kenuval, de ez a rövid idő is elég volt, hogy bedolgozza magát a legjobbak közé. Noha ehhez a sportághoz csak három éve kötődik, magával a sporttal már három éves korában közelebbi kapcsolatba került a most 18 éves sportoló. Gyerekként az úszással, majd a szinkronúszással próbálkozott, de nem érezte igazán magáénak egyik sportágat sem. Egy valami azonban biztos volt: Rebeka már kicsi gyerekként is arról álmodozott, hogy kijut az olimpiára. Ezért keresett később olyan szakágat, amiben ki tud teljesedni. Döntését a szülei is támogatták. Jól tették, hiszen lányukról már az első pillanatokban kiderült, van tehetsége a sportághoz. 2014-ben például korosztályában az év női kenusává választották, abban az évben bajnokságot is nyert, a serdülők olimpiáján pedig három bronzérmet szerzett, neve pedig végleg beíródott a sportág nagy reménységei közé: szerepelt az olimpiai sportévkönyvben is.

Rebekát tudatosság, hatalmas szorgalom és elszántság jellemzi; naplójában napról napra gondosan feljegyzi, mi az amit jól csinált és miben kell változtatnia a mindennapok során, hogy elérje célját – meséli Kocsis Andrea, Rebeka édesanyja.

Rebeka első számú támogatója – mondhatni főszponzora – édesanyja és édesapja, akik mindent megtettek azért, hogy lányuknak csak a sporttal kelljen törődnie. A támogatás alatt pedig nem csak a súlyos anyagiakat kell érteni, hanem a lelki egyensúly megteremtését is, ez pedig elsősorban Rebeka anyukájára hárul.

A monori kenus fél lábbal már a minszki világbajnokságon érezheti magát – tudtuk meg –, ugyanis az első válogatót párosban megnyerte Rebeka és partnere, egyéniben viszont újra nekifeszül majd az evezésnek, mert a versenyszámban csak a második helyen ért célba a válogatón.

Rebeka gyerekkori álma 2020-ban valósulhat meg, ha kvótát nyer a következő olimpiára, amire a hazai kenusport szakemberei szerint megvan minden esélye.