Átadták a Monori Bortárs Filmfesztivál díjait

2016. november 17., csütörtök, 17:16

A filmfesztivál elnevezése is arra a koncepcióra utal, hogy a fesztiválon elsősorban mozgókép (film, videó, televíziós műsor) kerül a zsűri és a közönség elé, de azt is jelzi, hogy a „BORTÁRS” fesztiválnak társművészeti rendezvénye is van, jelen esetben a borkultúrához kötődő fotópályázat.

A kezdeményezés célja a kulturált borfogyasztási szokások terjesztése, a valódi értékes termelői kultúra megbecsülése, a hagyományaink ápolása az igényes filmes és fotós (művészeti) ábrázolással a képi kultúra fejlesztése és nem utolsó sorban Monor hírnevének növelése. A szervezők mellé fő támogatóként állt a Pátria Takarék és a Takarékbank, támogatásuk nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre. A szervezők és Monor Város nevében is köszönjük a támogatást!

Ahhoz, hogy a törekvések megvalósulhassanak szükség volt pályázókra, akik filmjeikkel és fotóikkal lehetővé tették, hogy lehessen választani és értékelni, majd mindezt bemutatni a nagyközönség számára. Végül de nem utolsó sorban ezúton köszönjük a zsűri munkáját. Köszönjük, hogy tudásukat és szakértelmüket igénybevéve kiválasztották mindnyájunk számára azokat az alkotásokat amelyeket díjazhattunk, amelyek értéket jelentenek szűkebb és bővebb közösségünk számára.

Műfaji megkötés nem volt, egyetlen feltétel, hogy az alkotó a magyar szőlő- és borkultúrát, hagyományainkat állítsa műve középpontjába. Ebben az évben a KOCCINTAS.HU csapata csatlakozott a Monori Bortárs Filmfesztivál 2016 programjához. A Bortárs szervezőivel egyetértésben a KOCCINTAS.hu csapata létrehozta a Bor és Pezsgő – Legyen közös a helyi érték kategóriát. Az alkotóktól azt várták, hogy a magyar szőlő- és borkultúrát, de főleg a hagyományainkat állítsák műveik középpontjába.

Bortárs Filmfesztivál 2016 díjazott alkotásai:
I. díj: Istvándy pincészet Pataky Csaba és Pál Tamás alkotása
II. díj: Szőlőnemesítők  Dányi Anita alkotása
III. díj: Bacchus nektár Blue Pixel Kommunikációs és Produkciós iroda
KOCCINTAS.HU különdíja Mogyoródi séta Hollai Iván alkotása

„vannak vidékek legbelül” fotópályázat díjazott alkotásai:

I. díj helyezettjei:
Borvidékek kategória:  Szabó Ferenc Szőlészet alkotása
Szőlő/Bor lelke kategória: Szabó Ferenc védőhálóban alkotása
Szőlősgazdák kategória: Szabó Ferenc Kolláth pince alkotása
Bor és Pezsgő – Legyen közös a helyi érték kategória, a KOCCINTAS.HU különdíja: Kalló Zsuzsa palackhullám alkotása

II. díj helyezettjei:
Borvidékek kategória: Kozák Albert Palkonyai pincefalu alkotása
Szőlő/Bor lelke kategória: Kovács Kristóf „Szakállas” hordó egy szerencsi pincében alkotása
Szőlősgazdák kategória: Hőbér Szabolcs Borfejtés alkotása
Bor és Pezsgő – Legyen közös a helyi érték: Kozák Albert  Hagyományos egri borospince alkotása

III. díj helyezettjei:
Borvidékek kategória: Kozma Cecília Sorok alkotása
Szőlő/Bor lelke kategória: Boros Ágnes Cork art – furmint grape
Szőlősgazdák kategória: Kozák Albert Keceli szüret alkotása
Bor és Pezsgő – Legyen közös a helyi érték: Dr. Tárnai Márta Szüreti felvonulás – Villányi Borrend alkotása

A díjnyertes és nevezett filmek, fotók megtekinthetőek az alábbi linkre kattintva: Monori Bortárs Filmfesztivál 2016.