Átadták a Monor Közbiztonságáért Díjat

2017. október 16., hétfő, 08:04

Monor Város Önkormányzata évről-évre a Monor Közbiztonságáért Díjjal ismeri el a város közbiztonsága, vagyon-, élet- és tűzvédelme érdekében tett kimagasló teljesítményt, vagy huzamosabb időtartamon át folytatott kiemelkedő munkásságot. Az idei évben Kristóf Sándor tűzoltóparancsnok, a Monor Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság őrnagya vehette át az elismerést.

Kristóf Sándor részére a díjat Zsombok László, Monor polgármestere adta át

Őrnagy úr 2000-ben kezdte meg hivatásos pályafutását Gödöllőn, 2013. óta tagja a Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltségnek. Elnökhelyettese a Helyi Védelmi Bizottságnak, számos tűz- és káresetnél szerzett szakmai tapasztalatot, rendszeresen vett részt árvíz- és belvízvédelmi munkálatokban. Tűzoltói feladatai között kiemelt hangsúlyt fektet a megelőzésre, emellett közösségi rendezvényeken, nyílt napokon örömmel ismerteti meg a szakmája szépségeit az érdeklődőkkel. Hivatástudat jellemzi, parancsnokként példamutatóan irányítja az állományt.

Köszönjük az ő és a monori lánglovagok munkáját, elismeréséhez gratulálunk és további nyugodalmas szolgálatot kívánunk!