Pályázati felhívás - Kövál Nonprofit Zrt.

2018. március 9., péntek, 11:14

Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § alapján pályázatot hirdet a KÖVÁL Nonprofit Zrt.vezérigazgatói beosztásának 5 éves, határozott időre történő betöltésére.

A Képviselő-testület által alapított nonprofit részvénytársaság célja és feladata elsősorban a városüzemeltetési feladatok ellátása, valamint Monor város közterületeinek, parkjainak fenntartása.

 Az ügyvezető feladatai különösen:

  • a társaság alapító okiratában, a hatályos jogszabályoknak, valamint Monor Város Önkormányzat Képviselő-testületével kötött megállapodásban meghatározottak szerint biztosítani a társaság hatékony és eredményes működését,
  • a társaság képviselete harmadik személlyel szemben, illetve bíróság és más hatóság előtt,
  • a társaság alkalmazottai tekintetében a munkáltatói jogok gyakorlása,
  • a társaság pénzügyi, gazdasági folyamatainak működtetése,
  • pénzügyi, gazdasági tervezés.

Az ügyvezető jogállása:

A társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban láthatja el, a megbízatás öt évre szól.

 

A munkakör betöltésének feltételei:

  • felsőfokú végzettség (műszaki vagy közgazdasági),
  • büntetlen előélet,
  • cselekvőképesség,
  • az előírt szakirányú végzettségeknek megfelelő szakterületen eltöltött 2 éves gyakorlat.

A munkakör betöltésének elbírálásánál előnyt jelent a jó kommunikációs és kapcsolatteremtési képesség, hasonló területen eltöltött vezetői gyakorlat.

Az elbírálásnál – azonos feltételek megléte esetén – előnyt jelent hosszabb szakmai gyakorlat, tapasztalat, valamint legalább egy világnyelv (angol, német vagy orosz) ismerete, társalgási szintű használata.

A pályázathoz kötelezően csatolni kell:

  • a szakmai önéletrajzot,
  • a 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
  • az iskolai végzettséget igazoló okirat másolatát, valamint a vezetői gyakorlat hitelt érdemlő igazolását,
  • a pályázónak a társaság tevékenységének eredményes működtetésére vonatkozó szakmai és gazdálkodási koncepcióját, programját, üzleti tervét,
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,
  • nyilatkozatot arról, hogy az állás elnyerése esetén eleget tesz vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének,
  • a pályázó nyilatkozatát arról, hogy pályázata elbírálására nyilvános, vagy zárt testületi ülésen kerüljön sor.

Bérezés és egyéb juttatások megegyezés szerint.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018.03.19. 12 óráig

A beosztás legkorábbi betölhetősége: 2018. 03. 28.

 

A pályázat benyújtásának helye, ideje és módja:

A pályázatot egy példányban, kizárólag papír alapon, ajánlott postai küldeményként „Kövál Zrt. vezérigazgatói pályázata” megjelöléssel ellátva lehet benyújtani Monor Város Polgármestere részére (2200 Monor, Kossuth L. u. 78-80.).

 

A pályázat további megjelenésének helyei:

  • Monor város honlapja,
  • Monori Strázsa Újság.

A pályázat elbírálása:

A pályázatot Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete bírálja el a benyújtási határidőt követő első testületi ülésén, amelynek eredményéről valamennyi pályázó írásban értesítést kap. 

A pályázattal kapcsolatos bővebb információ Monor város jegyzőjétől kérhető a 06 29 612 310-es telefonszámon.

A pályázat kiírója fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.