Szőnyi Jánost a Monori SE tiszteletbeli elnökét köszöntötték

2018. október 18., csütörtök, 13:30

Szőnyi Jánost, a Monori Sportegyesület örökös tiszteletbeli elnökét köszöntötték sporttársai, barátai 70. születésnapja alkalmából. A korábbi kiváló birkózó, edző és szövetségi kapitány 1993-tól több mint 20 éven át volt a város legnagyobb egyesületének elnöke.

Annak az egyesületnek, melynek 1960-tól birkózója volt, ahonnan hat évvel később az FTC-be igazolt. Felnőtt élsportolóként számos hazai és nemzetközi sikert aratott, majd 1984-92 közt a felnőtt válogatott edzője, ezt követően 3 évig szövetségi kapitánya volt.

Középen az ünnepelt, 70. születésnapját betöltő Szőnyi János

Szövetségi kapitányként összesen 27 éremmel, klubedzőként szintén számtalan sikerrel gazdagította a magyar sportot. 3 olimpiai aranyérem, 1 olimpiai ezüst, 6 világbajnoki arany, 4 Európa-bajnoki arany és további 42 ezüst és bronzérem köthető szövetségi kapitányi, válogatott- és klubedzői munkásságához.

A Monori Sport Egyesület elnöki székében töltött időszaka alatt az egyesület szakosztályainak száma hétre, sportolóinak száma több százra emelkedett. Szőnyi Jánost helyi sportszervezési munkájáért, önzetlen, a helyi közösségért végzett több mint két évtizedes kiemelkedő teljesítményéért Monor Város Önkormányzata Monorért Emlékplakett kitüntetésben részesítette; munkásságát a magyar állam a Magyar Köztársasági Arany Érdem Kereszt kitüntetetésével ismerte el.

Születésnapja alkalmából ezúton is gratulálunk, és további sikeres éveket kívánunk!