Nyílt nap a monori Bölcsődében

2019. április 17., szerda, 14:28

Április 23-án nyílt napra várja az érdeklődőket a Városi Bölcsőde 9 és 12 óra között. Ezen a délelőttön megismerkedhetnek az intézmény működésével, a gyermekek birtokba vehetik a hangulatos csoportszobákat és a játszóudvart; amíg a szülők az ügyintézés és a mindennapi munka részleteibe nyerhetnek betekintést.

További jó hír a monori "bölcsiről", hogy a képviselő-testület fenntartja korábbi döntését, mely szerint a bölcsődei ellátás térítési díj mentesen, ingyenesen vehető igénybe. A márciusi ülésen ezért úgy döntöttek, hogy a bölcsőde költségvetésében emiatt keletkező 22 millió 400 ezer forintos hiányt az önkormányzat 2019. évi költségvetésének szociális keretéből finanszírozzák; valamint az étkezési díjak összegét sem emelik.

A magas kihasználtsággal működő intézménybe várólistás gyermekek szülei és a város vezetői közösen bíznak benne, hogy sikerrel jár az a benyújtott pályázat, mely lehetővé tenné új bölcsőde építését Monoron. A tavaly nyáron beadott pályázat pozitív elbírálása esetén 6 csoportos, 80 férőhelyes új épület várná a kisgyermekeket városunkban.