Ne adjon esélyt a csalóknak, bontsa a vonalat!

2021. január 28., csütörtök, 10:06

A különféle csalásoknak, átveréseknek bárki áldozatul eshet. A tapasztalat azt mutatja, hogy az áldozatok rendkívül széles körből kerülnek ki, létezik azonban egy különösen sebezhető réteg, ez pedig az idősek csoportja.

Elsősorban nekik szól a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Csalóakadémia című filmsorozata. A filmek szereplői Gáspár Tibor és Jéger Zsombor, akik a mestert és tanítványát alakítják. Gáspár Tibor, a rafinált öreg róka, az ifjú és ambiciózus, ám rutintalan segítőjét próbálja bevezetni a szakma rejtelmeibe. Miközben a sorozatban az ifjú titán egyre jobban ráérez a műfajra, a nézők megismerhetik csalók leggyakoribb trükkjeit, végtelen kreativitását. A filmekben persze nem szerepelhet az összes ámítás és hazugság, amit bevetnek a bűnözők.

A tanulság az, hogy a báránybőrbe bújt farkas bármikor megjelenhet az életünkben, de kellő óvatossággal, éberséggel elkerülhetjük, hogy megszabadítsanak értékeinktől. Az idősekre a szokásosnál több bűnöző koncentrál, nagyobb rajtuk a nyomás, többen próbálják meg kihasználni jóhiszeműségüket, arra számítanak, hogy korukból fakadóan könnyebben átverhetők másoknál. Ez talán így is van, ha felkészületlenül éri őket a csalók próbálkozása.

Az idős emberek védelmében, az áldozattá válásuk megelőzésében a legfontosabb szerepet a közeli hozzátartozók, rokonok, barátok kapják. Ők azok, akik segíthetnek tájékozódni, felkészíteni őket a filmekben is bemutatott helyzetekre. Egy gondos unoka, egy törődő rokon, figyelmes barát lehet a legnagyobb támasz a bajban. Ezért nemcsak az idős emberek tájékoztatása, hanem a család, a rokonok figyelmének felkeltése is.

További kisfilmek megnyithatók az alábbi linkről: https://bunmegelozes.blog.hu/2019/11/04/csaloakademia_igy_verik_at_az_idoseket_a_csalok

Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítse a rendőrséget a 107 vagy 112-es segélyhívószámon!

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály