Nemzeti Összetartozás Napja

2020. június 3., szerda, 08:54

2010-ben fogadta el azt a törvényt a Magyar Országgyűlés melyben június 4-ét - az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját - nemzeti emléknappá, a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítja. A törvény kimondja, hogy: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A 100 évvel ezelőtt, a Kis Trianonnak nevezett palotában aláírt békediktátumról Monoron is megemlékezünk június 4-én. 16:30-tól a Gera kertben, az 1935-ben felavatott Országzászlós Trianoni Emlékműnél közös imádsággal veszi kezdetét a program. Emlékbeszédet mond Pogácsás Tibor országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, majd igei szolgálatot ad Vladár István, a Monor-Kistemplomi Református Egyházközség lelkipásztora. Az eseményt koszorúzás zárja.

A hivatalos megemlékezés kezdetén a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány felhívásához csatlakozva Monoron is megszólalnak a templomok harangjai.

A megemlékezésen részt vevők részére az arcot eltakaró maszk nem kötelező, a szükséges védőtávolságok megtartására kérjük az érdeklődőket!

Korábban a Monori Strázsák Néptáncegyüttes és a Vigadó Kulturális és Civil Központ összefogásával városunk is csatlakozott az "Összetartozás100folk" kezdeményezéshez. A Kárpát-medencét átölelő akció célja, hogy méltó módon; népi hagyományainkat felelevenítve emlékezzünk meg a 100 évvel ezelőtti trianoni döntésre. Néptánc csoportok, hagyományőrző egyesületek saját városukban készítettek rövid videófelvételeket, melyekből 2020. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján egy szerkesztett, 10-12 perces kisfilmet mutatnak be Sztanó Hédi szerkesztésében és Pál István "Szalonna" zenei közreműködésével.