Tiszta udvar rendes ház pályázat beadása

2016. május 20., péntek, 09:17

A pályázat határideje eredetileg május 20-án, ma jár le, azonban sok esetben jelezték érdeklődők, hogy még nem sikerült a megfelelő kertrendezés. Ezért, azok részére, akik ma jelzik az önkormányzat felé, hogy részt kívánnak venni a pályázaton lehetőség van hétvégén elkészíteni jelentkezésüket, így a május 23-án beérkezett pályázatok is érvényesek lesznek. Ehhez nem kell mást tenniük, csak e-mailben vagy facebookon jelezni, hogy hétfőn fogják elküldeni nevezésüket.

Mint arról többször olvashattak, Monoron újra kezdeményezett egy régi és szép hagyományt a város vezetése. A Tiszta udvar rendes ház pályázat célja, hogy a város lakosai saját kertjük ápolásával, virágosításával hozzájáruljanak Monor szépítéséhez, városképének javításához, és ennek érdekében tett erőfeszítéseiket az önkormányzat is elismerje ezzel a kitüntetéssel. A pályázatra lehetőség van családi ház tulajdonosoknak, társasházi lakóközösségeknek, telephely üzemeltetőknek, valamint utca és utcaszakasz közös lakóinak jelentkezni.

A városvezetés reményei szerint így még többen tudnak majd csatlakozni a kezdeményezéshez, amelynek köszönhetően még több rendezett porta jelzi majd, hogy a monoriak törődnek a környezetükkel. Jelentkezni a városunk megújult honlapjáról is letölthető adatlap visszaküldésével és digitális fényképek leadásával lehet. A teljes pályázati kiírás és a jelentkezési lap letölthető honlapunkról az alábbi linkre kattintva: TISZTA UDVAR RENDES HÁZ