Idén is remekül sikerült a térség legjelentősebb boros rendezvénye a Borvidékek Hétvégéje

2016. június 17., péntek, 08:55

Az idén ötödik alkalommal megrendezett monori esemény az évek során Pest megye egyik legszínvonalasabb borfesztiváljává érett. A közel 1000 pincét számláló pincefaluban a hazai borvidékekről érkező vendég borászatok kínálták legjobb boraikat. Olyan országosan ismert nevek érkeztek idén is Monorra, mint például a villányi Bock pince, a Laposa Birtok vagy a Bodri Pincészet.

A délelőtti megnyitó - melyre Monor város felújított központjában került sor -, ismét érdekes színfoltja volt a nap eseményeinek. A vendégváró fúvószenekari fogadtatás, majd a borrendek díszruhás felvonulása is vonzotta az érdeklődőket. Az ország szinte minden megyéjéből Monorra látogató vendégeket Zsombok László, Monor város polgármestere köszöntötte, majd sor került a város borának átadására és a Monor Környéki Strázsa Borrend ünnepélyes tagavatására is.

A pincék között kora délutántól összművészeti fesztivál vette kezdetét: a remek borok mellé helyi és környékbeli népzenészeket, néptáncosokat, régi mesterségek bemutatóit, népi játékokat szerveztek. Ezen a napon valóban minden korosztály megtalálhatta a neki megfelelő szórakozást és sokan találkoztak a monori pincék különös lakójával Bor Ivóval is!

A szervezők idén először igazi rendezvényközponttá alakították a tavaly felújított Szent Orbán teret. A pincefalu központi helyén felállított színpadon egész nap programokkal fogadták az ide látogatókat. A helyi és környékbeli zenekarok és tánccsoportok bemutatkozását követően két igazán színvonalas élő koncert várta az érdeklődőket. Előbb az idén 15 éves Vivat Bacchus énekegyüttes előadását élvezhették a nézők a hangulatos téren, majd a Borvidékek Hétvégéje zárásaként a hazai fesztiválszezon egyik nagy kedvence a Pannonia Allstars Ska Orchestra zenekar lépett színpadra. A PASO kiváló hangulatú koncertje után a zenekar tagjai is dicsérték a monori közönséget, akik az eső ellenére is kitartóan énekeltek és táncoltak a kialakult fesztiválhangulatban.

A rendezvény nem jöhetett volna létre a helyi pincetulajdonosok önzetlen segítsége, Monor Város Önkormányzatának támogatása valamint a szervezők több hetes kitartó munkája nélkül.

Ismét több ezren választották szórakozásul a monori pincék közötti kirándulást és biztosan nem bánták meg! Idén is sokan voltak, akik első alkalommal jártak a monori pincefaluban, velük együtt egyre többen mondják: jövőre, veletek, ugyanitt!

A rendezvényen készült képeket folyamatosan töltjük fel városunk hivatalos facebook oldalára, az alábbi linkre kattintva nézhetik meg őket: BORVIDÉKEK HÉTVÉGÉJE.