Az államalapítás ünnepe ismét valódi ünnep volt Monoron

2016. augusztus 26., péntek, 10:53

Városunk évek óta egyik meghatározó és leglátogatottabb rendezvénye az augusztus 20-án megszervezésre kerülő városi ünnepség.

A városközpontban felállított kis színpadon dr. Zsombok László polgármester köszöntőjével, majd az új kenyér megáldásával kezdődött a hivatalos program. Ezt követően a gyerekeket és családokat várták gólyalábas artisták vidám előadással és cirkuszi játszóházzal.

 

Az esti tűzijátékot idén tűzzsonglőr show egészítette ki, mely méltó felvezetése volt az ország egyik legnépszerűbb zenekarának, Nagy Feró és a Beatrice koncertjének! A zenekar örömmel fogadta a színpadon a több mint 8000 néző tapsát és szeretetét.

A szombati koncert előtt Monoron készített interjút Nagy Feróval a Petőfi TV stábja, melyet az Én vagyok itt című műsorban 1:12:22-től láthatnak. A rendezvényen készült további fotókat a szervező Vigadó Kulturális és Civil Központ facebook oldalán, az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg: Az államalapítás ünnepe