Felújítják a Kistói úti aluljárót

2017. augusztus 29., kedd, 16:32

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő Kistói úti aluljáró felújítása a héten kezdődött meg. Félpályás útlezárás mellett előbb felmarták az aszfaltréteg felső, kopott és sok helyen javított rétegét, majd a mai napon újraaszfaltozták az úttestet az aluljáró szakaszán.

Az utóbbi hónapokban többször is elhangzott, hogy városunk vezetői folyamatosan tárgyalnak az állami fenntartásban lévő, belterületi utak felújításáról. A József Attila – Kistói út útvonalon a MOL Nyrt. folyamatos szállítási tevékenységet folytat, melynek okán ez a szakasz jelentősen rosszabb állapotban van a város úthálózatához képest. A háromoldalú tárgyalások egyelőre még nem eredményeztek megállapodást a közútkezelő, az olajipari vállalat és Monor képviselői között, megegyezés még nem született.

A mostani Kistói úti felújítás miatt ma még le van zárva a Móricz Zsigmond utca a Kistói út kereszteződésénél; illetve a Kistói úton is jelzőlámpás irányítás mellett közlekedhetnek. Kérjük, hogy fokozott figyelemmel járjanak az építkezés közelében, holnaptól teljes egészében megújult aszfalton közlekedhetnek az aluljáróban!