Idén lesz az utolsó kisállatbörze a vásártéren

2018. január 21., vasárnap, 16:13

Hosszú évek óta a város egyik legnagyobb látogatottságú eseményeinek számítanak a vásártéren rendezett kisállatbörzék. Talán nem mindenki tudja, hogy egy egyesület szervezésében megvalósuló programról van szó, melyhez a város bérleti szerződésben rögzített feltételekkel adja bérbe a vásárteret. Az évi hat alkalommal megrendezett börze kétségkívül messzire viszi városunk hírét; ugyanakkor sok ellenzője is van, akik szintén Monorral kötik össze a negatív híreket. A környékbeli lakók jogos felháborodása, a kiállított állatok időnként leromlott állapota mind-mind folyamatos érvek voltak a népszerű esemény ellen.

A város vezetői döntöttek, és értelemszerűen a helyi lakosok érdekeit tartották szem előtt: 2018. év végi határidővel felmondták a terület bérleti szerződését, vagyis az idei börzéket még meg lehet tartani a helyszínen. A népszerű programot azonban szívesen Monoron tartanák a képviselők, ezért folyamatos tárgyalásokat folytatnak a szervező Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségével. Mindkét fél egyetért abban, hogy a vásárteret évek alatt kinőtte a rendezvény, a felajánlott új helyszínre azonban több tízmillió forintot kellene költeni. Ehhez  a beruházáshoz az eddigi bérlő nem kívánt hozzájárulni - annak ellenére sem, hogy a területért csekély bérleti díjat fizettek, és jelentős bevételre tettek szert. 

Az ügyben Zsombok László polgármester a Strázsa újságban így nyilatkozott: - Évről évre rengeteg bejelentés érkezett a börzék időpontjában, a lakosság joggal panaszkodott a parkolás és zajhatás miatt. A szervezők és az önkormányzat álláspontja nem közeledett egymáshoz. Továbbra is keressük a megoldást, nem zárkózunk el a folytatástól.

Reméljük, hogy sikerül mindkét fél számára előnyös megoldást találni! Az idei évi kisállatbörzék dátumai a következők: