Első osztályú bajnoki mérkőzések lesznek városunkban

2018. augusztus 22., szerda, 15:29

Két sportágban is monori helyszínt választottak NBI-ben szereplő sportklubok, így élvonalbeli kézilabda és női labdarúgó mérkőzéseket láthatnak a sportszerető érdeklődők Monoron. A Vecsés SE ÉL-TEAM a Városi Sportcsarnokban fogadja majd – többek között – a Szeged és a Veszprém csapatát; míg a magyar bajnok MTK Hungária FC a Balassi úti sporttelepen játssza majd a bajnoki szezon hazai mérkőzéseit.

A Vecsés SE kézilabda csapata fennállása legnagyobb sikerét érte el, amikor tavaly megnyerte az NB I/B nyugati csoportját. Az eddigi helyszín nem felel meg az első osztályú bajnoki mérkőzések megrendezésére, így a monori sportcsarnokot választották a vecsésiek hazai pályaként az idei szezonra. Az abszolút újonc az élvonalban szokatlan csapatmodellel készül első NBI-es szezonjára: profi státuszú játékosok és munkájukat megtartó civilek vegyesen alkotják a csapatot.

A vecsési kézilabda csapat már néhány felkészülési mérkőzést is játszott Monoron

Nagy Károly edző bízik benne, hogy a tapasztalt profik, és a helyi fiatalok alkotta csapat kiharcolhatja az élvonalban maradást. „Az első sorunk már az NB I/B-ben is kiválóan muzsikált, ennek a gerincét próbáltuk megtartani. Igyekeztünk rutinos játékosokkal erősíteni, hiszen az elitben egy jó sornál többre lesz szükség, hogy versenyben lehessünk a sokkal tehetősebb vetélytársakkal” – mondta el korábban a Nemzeti Sportnak. A bajnokságot a monori hazai pályán kezdi meg a csapat szeptember elsején a Dabas ellen.

A címvédő magyar bajnok, az MTK női labdarúgó csapatának monori mérkőzéseiről a Hajrá Monor szurkolói közösség honlapján olvashattak először a sportszerető érdeklődők. A női NBI kiírásának megfelel a monori Balassi úti sporttelep; így fordulhat elő, hogy a monori másodosztályú férfi csapat nem játszhat itt mérkőzéseket, de a női élvonal csapatai igen. A kék-fehér focista lányok már megkezdték a szezont egy fölényes győzelemmel, első monori mérkőzésük augusztus 25-én esedékes.

Az MTK Hungária FC női csapata

A sportot kedvelő monori lakosoknak így egyre több lehetőségük lesz színvonalas mérkőzéseket látni! A csapatok hazai mérkőzéseinek időpontját keressék városunk Minőségi díjjal elismert honlapjának rendezvénynaptárában; ahol sok más szabadidős programot is találnak.