Caramel koncert a Városi Sportcsarnokban

2018. október 10., szerda, 08:11

Október közepén Caramel koncertjével folytatódik a Monoron szervezett élőzenei koncertek sora. A Városi Sportcsarnokban eddig rendezett kulturális események nagy sikert arattak, az ország egyik legismertebb férfi énekesének első monori fellépésén is jó hangulatra lehet számítani.

Molnár Ferenc kapta az idei évben első alkalommal kiosztott Máté Páter-díjat. Nem véletlen érdemelte ki az elismerést, hiszen a mindig szerény énekes több mint tíz éve a könnyűzenei élet szereplője, aki így nyilatkozott honlapján a díj átvétele után: "Ezt a díjat elsőnek megkapni nagy felelősség, mert nem csak a múltnak szól, hanem a jelennek és a jövőnek is. Máté Péter egy olyan példakép számomra, aki minden egyes dalom születésénél ott van velem. Amikor leülök dalt írni az lebeg a szemem előtt, hogy olyan időtálló és érthető módon fogalmazzam meg a gondolataimat, ahogy ő is tette.„

A szolnoki születésű Caramel 2005-ben került a zenei köztudatba, népszerűsége azóta is töretlen. Ismertségét jól mutatja, hogy addig három önálló koncertet adott 12 000 ember előtt a Papp László Budapest Sportarénában. Rajongótábora folyamatosan növekszik, szerzeményeit 100 milliónál többször hallgatták meg a YouTube-on. Az október 13-i koncertre belépőjegyek még kaphatóak!