Folytatódik a Móricz Zsigmond utca felújítása

2018. október 9., kedd, 16:23

A monori önkormányzat beruházásában napokon belül megkezdődik a vasútállomásra vezető, nagy forgalmú közút első szakaszának – Ady Endre utca és Mátyás király utca közötti – felújítása. A most kezdődő munkálatok keretében sor kerül a vasútállomás előtti buszforduló és a buszöblök burkolatának javítására is; így hamarosan teljes egészében befejeződik a Móricz Zsigmond utca burkolatának megújítása. 

Mint azt korábban is olvashatták, az idei útfelújításokkal kapcsolatban a képviselő-testület egyik legfontosabb döntése volt, hogy három szakaszban felújításra kerül a Móricz Zsigmond utca, és annak folytatása a Pilisi utca eleje. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a nyár közepén újraaszfaltozta az állomás utcájának Mátyás király utca – Kistói út közötti részét. Ezt követően, szeptember végére a Móricz Zsigmond utca végét és a Pilisi utca első – Katona József utcáig tartó –, szakaszát újította fel a Puhi-Tárnok Út- és Hídépítő Kft.

A Pilisi utca elejének felújítása a közelmúltban ért véget.

A most érintett szakaszon a munkaterület átadása megtörtént, így a pályázaton nyertes HE-DO Kft. ütemezése szerint – a hét közepén – megkezdődhet az utca legforgalmasabb szakaszának felújítása. Az útfelület tartósságát ezen a részen is süllyesztett szegély kiépítésével biztosítják a kivitelezés során. Ennek kialakítását követően a meglévő aknafedlapok és más szerelvények szintbeemelése, és a meglévő burkolat felmarása következik. Az új aszfaltréteg terítését követően sor kerül a szikkasztó árkok rendezésére és a padka kialakítására is.

A több héten át tartó kivitelezés miatt a Volánbusz egyes buszmegállói ideiglenesen áthelyezésre kerülnek, erről is folyamatosan tájékoztatjuk majd a lakosságot. Kérjük az érintett tulajdonosok és közlekedők türelmét, a hamarosan elkészülő felújított útszakaszon mindenki kényelmesebben közlekedhet majd!