A szombati Márton-napon mutatkoznak be az eredetvédett Monori OEM borok

2018. november 6., kedd, 14:40

Hagyományosan a Monor Környéki Strázsa Borrend Márton-napi rendezvényén kóstolhatják először az érdeklődők az adott év újborait. A november 10-i program különlegessége, hogy az év eleji Európai Uniós döntésnek köszönhetően idéntől oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM) védi a monori régióban termelt borokat.

Az Európai Bizottság jóváhagyása a Monor, vagy Monori név alatt termelt fehér, vörös és rozé borokra, és az azokból készült küvékre érvényes. Ilyen bort ezentúl csak a monori borrégióhoz tartozó területeken termelt szőlőből állíthatják elő. Az ökológiai környezet a termőhely fekvésének, a talaj különleges viszonyának köszönhetően jelentős hatással van az itt termett szőlőből készült borokra, melyek sem a Duna Borrégió szomszédos területein, sem más borvidéken nem reprodukálhatók.

Fotók: MTI - Kovács Tamás

Ennek köszönhetően íz- és zamatgazdag, alacsony savtartalmú, alkoholban gazdag borokat készítenek a helyi gazdák; melyek a talajadottságokból adódóan magasabb ásványi anyag tartalmúak, minerális jegyeket hordoznak. Ezen – immár Monori névre keresztelt borok – bemutatkozására szombaton délután, a Vigadó Dísztermében kerül sor. A szervezők több mint húsz kiállító boraival készülnek, akik között helyet kaptak szomszéd települések borkínálói is.

Fotók: MTI - Kovács Tamás

A rendezvény 16 órától kezdődik, melynek részeként Zsombok László polgármester is köszönti az érdeklődőket. 18 óra után Dr. Lukácsy György előadását hallhatják a „Monori” eredetmegjelölésű borok készítésének követelményrendszeréről; melyet a szervező Monor Környéki Strázsa Borrend tiszteletbeli tagavatása követ. A jó hangulatról a Bor-Óka zenekar gondoskodik, és természetesen libavacsorára is lesz lehetőség! A programról további információt a szervező honlapján olvashatnak: Monor Környéki Strázsa Borrend.