Az óvodai nevelőket és iskolai dolgozókat köszöntötték pedagógus nap alkalmából

2019. június 6., csütörtök, 10:32

Közel 20 éves hagyomány, hogy a pedagógus nap alkalmából Monor Város Önkormányzata is köszönti a Monoron dolgozó óvodai nevelőket, általános és középiskolai dolgozókat. Idén június 5-én szervezték a Vigadó Dísztermében az ünnepi eseményt, ahol Zsombok László polgármester köszöntötte a résztvevőket. Személyes érintettsége okán is megköszönte a pedagógusok egész éves munkáját, és örömmel számolt be a legnagyobb ilyen irányú városi fejlesztés, a Bajcsy-Zsilinszky utcai óvoda kivitelezésének állapotáról. A program részeként vidám jazz koncertet hallhattak az érdeklődők a Kelemen Angelika Kvartett előadásában.  

Zsombok László polgármester köszönti a pedagógusokat
A Kelemen Angelika Kvartett szórakoztatta a vendégeket

Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 4/2000. (II.25.) számú rendelete alapján ebben az évben tizenkilencedik alkalommal ítélte oda a „Monor Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díja” kitüntetést a városunkban kiemelkedő nevelő-oktató munkát végző, illetve a közművelődést leginkább elősegítő személyeknek. A kitüntetés emlékéremből, oklevélből és pénzjutalomból áll. Figyelemmel az Emberi Erőforrások Bizottságának javaslatára 2019. éven 2 személy kapja meg a díjat.

Zsákai Éva
A Monori Szivárvány Óvoda dolgozója pályáját 1991-ben kezdte óvodapedagógusként Monoron, azóta folyamatosan a városban dolgozik, jelenleg intézményvezető helyettesként. Munkája során a kezdő kolléganők beilleszkedését, gyakorlati tapasztalatainak megszerzését rendszeresen segíti. Az óvoda éves munkatervében meghatározottak szerinti felelősi munkáját maradéktalanul elvégzi, illetve ezen felüli munkát is szívesen vállal. Az óvodát érintő pályázatok elkészítésében tevékenyen részt vesz. Az óvoda fejlesztésében, szépítésében aktívan tevékenykedik. A veszélyeztetett, illetve hátrányos helyzetű gyermekkel megfelelő bánásmódot alkalmaz, azok differenciáltan neveli, oktatja.

Zsákai Éva 1991 óta dolgozik Monoron óvodapedagógusként

Dr. Zöldi Lajosné
A Monori Kossuth Lajos Óvoda munkatársa óvodapedagógusi képesítését 1979-ben a Nagykőrösi Arany János Gimnázium és Szakközépiskolában szerezte, majd 1984-ben óvodapedagógusi diplomát kapott a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben. Munkája során fontosnak tartotta szakmai tudásának megújítását, frissítését. Az évek során a néphagyomány, népzene, néptánc iránti érdeklődése elhivatottsággá alakult. Örömmel adja át a kollégáinak és a gyerekeknek a hagyományőrzéssel kapcsolatos tudását, ismereteit. Több éven keresztül volt vezetője a néphagyományőrző szakmai munkaközösségnek. Munkáját a szakma iránti elkötelezettséggel, lelkiismeretességgel végzi, megértéssel, elfogadó, befogadó szeretettel fordul a gyermekek felé. A szülőkkel harmonikus kapcsolatra törekszik, fontosnak tartja a családokkal való jó kapcsolat kialakítását. 2005 szeptemberétől egyik alapító tagja a Monori Borzsák Endre Hagyományőrző Egyesületnek. Több éven keresztül keresztszülőként támogatta az Erdélyben élő magyar Csángó gyermekeket a Keresztszülők a Moldvai Csángó magyarokért Egyesület tagjaként. Gyakran vett részt az erdélyi népzenei és néptánc találkozókon.

Dr. Zöldi Lajosné a Kossuth Óvoda munkatársa

Az esemény hagyományosan a díszoklevéllel kitüntetett nyugdíjas pedagógusok köszöntésével folytatódott.  A hosszú évtizedeken át kifejtett értékes szakmai tevékenységének elismeréseként, diplomája megszerzésének 75. évfordulója alkalmából a Neumann János Egyetem által kiállított GRÁNITOKLEVELET adták át az 1944-ben oklevelet szerzett Huszthy Jánosné részére.

Huszthy Jánosné 1944-ben, 75 éve szerezte meg végzettségét

További négy, díszoklevélre jogosult monori pedagógus otthonában vehette át az elismerést. Borzsákné Zilahy Eszter a 70. évforduló alkalmából az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának Rubin díszoklevelében részesült. Vas díszoklevelet kaptak végzettségük megszerzésének 65. évfordulója alkalmából: Szentannai Ferencné és Szánthó Józsefné a Nyugat-magyarországi Egyetemtől; valamint Dr. Zimányi Gyuláné a Károli Gáspár Református Egyetemtől.  

A rendezvény végén a Monori Tankerületi Központ bemutatta az általuk kitüntetett pedagógusokat, akiknek az elismerését néhány nappal korábban, a szevezésükben megvalósuló eseményen adták át kollégáiknak. Elismerésben részesült Angyal Ágnes, Benkő Zoltánné, Bernula Istvánné, Bódiné Jámbor Katalin, Major Enikő, Marunák Ferenc, Szalai Ildikó és Szabóné Horváth Anna.

Minden érdeklődőnek köszönjük a részvételt, elismeréseikhez ezúton is gratulálunk, és további jó munkát kívánunk!