Bemutatkozás

Bemutatkozás

Monor Város Önkormányzata a jövő iránt érzett felelőssége tudatában alapvető fontosságúnak tartja a közszolgáltatások színvonalának folyamatos javítását és a fenntartható fejlesztések folyamatosságát.
Köszöntő

Köszöntő

Köszöntjük Önöket Monor város megújult honlapján! Reméljük, az Önök tetszését is elnyeri az új forma, mely városunk folyamatos fejlődésének, megújulásának egyik jelképe is lehetne.

Erősségeink és lehetőségeink

Hisszük, hogy egy település sikeressége nem csak a beruházási rátától, vagy irányítási hatékonyságtól függ. Sokkal inkább attól, hogy miként sikerült kiépíteni a „bizalom infrastruktúráját”, mely alapvető lakossági, vállalkozói és befektetői igény. Monor Város Önkormányzata törekszik arra, hogy szervei, hatóságai működése kiszámítható legyen, tisztviselői pedig készségesen, megbízhatóan szolgálják ki ügyfeleiket, segítőkészen és szakszerűen tegyék dolgukat.

Döntött a képviselő-testület a civil szervezetek támogatásáról

Minden évben a város költségvetésének elfogadását követően kerül sor azon pályázatok elbírálására, mellyel a Monoron működő egyesületeket, alapítványokat támogatja a város. Pályázhattak többek között közösségi hagyományok ápolására, versenyekre; értékhordozó, közösségteremtő funkcióval bíró rendezvényekre illetve lehetőség volt támogatási igény benyújtására gyermekek nyári táboroztatására.
Tovább javul a tömegközlekedés Monoron

Tovább javul a tömegközlekedés Monoron

Május elején több év szünet után újra elindult Monoron a helyi járat. A város vezetése akkor is hangsúlyozta, hogy tesztjelleggel kezdi meg a szolgáltatást a Volánbusz, melyben további változások várhatóak. Az első hetek tapasztalatai és a lakossági visszajelzések alapján a megkezdett szolgáltatás bővítésére van szükség.
Strázsahegyi Tekerő

Strázsahegyi Tekerő

Idén immár 11. alkalommal került megrendezésre a helyi tömegsport egyik legfontosabb eseménye a Strázsahegyi Tekerő amatőr terep kerékpárverseny.