|
New Page 1
Polgári védelmi referensek felkészítése
A Helyi Védelmi Bizottságok közreműködésével a hagyományokhoz híven, a Monori Polgári Védelmi Kirendeltség és a hozzá tartozó Dabasi Polgári Védelmi Iroda körzetében lévő települések polgári védelmi referensei védelmi felkészítésen vettek részt. A találkozó célja az volt, a polgármesteri hivatal egy dolgozója felkészült legyen a polgármester megelőzési, veszélyhelyzet-kezelési és helyreállítási feladatokkal kapcsolatos döntéseinek segítésére, a települési védelmi dokumentációk és tervek elkészítésére, a védekezéshez szükséges adatbázisok összeállítására.
A február 23-ai találkozó Budapesten volt. A felkészítés a Sziklakórház Múzeum megtekintésével kezdődött, ahol a résztvevők egy tárlatvezetésen vehettek részt.
A Sziklakórházi látogatás után előadások következtek, amelyekre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen került sor.
A rendezvényen a résztvevőket köszöntötte Tóth József pv. örgy., a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese és Magyarfiné Kecskeméti Anita pv. hdgy. kirendeltség-vezető, aki ismertette a települési védelmi dokumentumok fajtáit, elkészítésük és felülvizsgálatuk módját, illetve tájékoztatót tartott a belvízi felkészülésről.
Dr. Hornyacsek Júlia örgy., a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem docense tartott előadást a települési dokumentációkról.
Molnár Sándor, Ecser település pv. referense a vízkár-elhárítási tervek készítéséről tartott tájékoztatást.
Czifra Ferenc, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Polgári és Veszélyhelyzet-kezelési Osztály munkatársa ismertette a Vis Major változásait, aktualitásait.
A találkozó zárásaként a résztvevők egy rövid bemutatás keretében megismerhették a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem által kínált képzési lehetőségeket.
A polgári védelmi referensek, az igazgató-helyettes és a kirendeltség-vezető egyaránt eredményesnek és hasznosnak vélték ezt a felkészítő jellegű találkozót.

Magyarfiné Kecskeméti Anita pv. hdgy.
kirendeltség-vezető
|