Gazdaság

Gazdaság
Monor gazdaságát alapvetően meghatározza, hogy szolgáltatásaival részben a környező települések lakosságát és vállalkozásait is kiszolgálja. A térség közigazgatási feladatait is jórészt Monor látja el a település központjában levő intézményekkel, mint amilyen az okmányiroda, rendőrkapitányság, a bíróság, az ügyészség, katasztrófavédelmi igazgatóság, a főállatorvosi hivatal, földhivatal, falugazdák es a népegészségügyi hivatal, illetve a Járási Hivatal további területi, szakigazgatási szervei, illetve a 2015-ben átadott Kormányablak, mint járási ügyfélszolgálat. Fentiek miatt is az ezer lakosra jutó vállalkozások száma Monoron hasonló, mint a budapesti agglomerációhoz tartozó településeken, mivel a vállalkozások a városban élő, bő 18 ezer emberen kívül még legalább ugyanennyit kiszolgálnak a környező településekről is. Ipari téren fontos szerepe van az élelmiszer-, és az építőiparnak. Budapest és az M0-gyűrű közelsége itt nem a logisztikai típusú fejlesztéseket ösztönzi, hanem részben azokra is építve a termelő, nagyobb hozzáadott értéket előállító beruházásokat.
Monoron a szolgáltató és a kereskedelmi szektor országos összehasonlításban is kifejezetten fejlettnek mondható. Monor gazdaságának jelenlegi fejlődéséhez jó alapot szolgáltat kiterjedt pénzügyi-szolgáltató szektora, hiszen a város központjában öt pénzintézet, valamint számos biztosító és pénzügyi területen működő vállalkozás is működik.