február 7. 15:00
Egyházközségi farsang
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
Befejeződött a Petőfi Sándor utca – Széchenyi utca kereszteződésében álló, egykori Péterffy-ház felújítása, melynek köszönhetően egy épített helyi örökséget sikerült újjáalakítani. Az állami támogatásból, Monor Város Önkormányzata által kivitelezett projekt befejezéseként került most átadásra az épület, mely a Monori Tankerületi Központ székhelye lesz a jövőben.
A június 5-i ünnepélyes eseményen a Klebelsberg Központ elnökének Hajnal Gabriellának, valamint Tarnai Richárd Pest Megyei Kormánymegbízott úrnak a részvételével került sor az épület átadására. Az eseményen Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára köszöntötte a meghívott vendégeket; aki kiemelte, hogy a fenntartó szervezet átalakítását követően három tankerület összevonásával egy új típusú intézmény székhelye lesz Monoron a jövőben.

Zsombok László, Monor város polgármestere a megnyitó során utalt rá, hogy ez a fejlesztés több volt, mint egy építőipari projekt. – Ez a beruházás értékmentés volt, tisztelgés a helyi épített örökségünk előtt. A Monoron köztiszteletben álló Péterffy doktor házát szinte eredeti állapotban sikerült helyreállítani, amivel a helyi értékek megőrzésére és ápolására is törekedtünk - mondta el a városvezető. Örömmel köszöntötte a vendégek között Péterffy András filmrendezőt és testvérét, akik e ház falai között töltötték gyermekkorukat.

dr. Hrutkáné Molnár Monika, a Monori Tankerületi Központ igazgatója köszönetét fejezte ki a kivitelezésben közreműködőknek a lelkiismeretes munkáért és kollégáinak a hónapok óta tartó türelemért. A monori központhoz tartozó 29 település 48 iskolájának fenntartó intézményében dolgozó 32 munkatárs méltó körülmények között végezheti az oly’ fontos oktatásszervezési tevékenységet a jövőben.

február 7. 15:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
február 7. 16:00
Monori Baptista Imaház
február 7. 17:30
Római Katolikus Templom
Idén is elűzzük együtt a telet február 14-én!
A megemlékezésen ünnepi beszédet mond Pogácsás Tibor országggyűlési képviselő, a Monorért Emlékplakett és Oklevél kitüntetéseket Darázsi Kálmán polgármester adja át. Koszorúzás után ünnepi koncertet ad az Ismerős Arcok zenekar.
Lapozzon bele!