augusztus 10. 00:00
MGKSZ Kisállatvásár
Városunk honlapján is beszámoltunk róla, hogy megújultak a Szélmalom utca és a 4-es főút közötti kis közök még augusztus hónapban. A lakossági visszajelzésekre reagálva ezt követően egy pormegkötő és állagmegóvó járófelületet alakítottak ki az utcákban.
A pályázaton a legjobb ajánlatot benyújtó monori vállalkozó egy új technológiával újította meg az utakat. A darált betonból készült zúzalékot cementtel elegyítette és vízzel permetezve terítette el, így egy rendkívül stabil alapot hozott létre, melyet még tömörítettek is. Ezt követően pótmunka keretében végezte el a felület pormegkötő és állagmegóvó zárását.
Ezúttal is egy újszerű technológiát alkalmaztak. Nem véletlen az újítások tesztelése, hiszen ár-érték arányban jónak számító és tartós megoldást ígérő technológiáról van szó, amely ha beválik, akkor a jövőben több helyszínen is ezzel a módszerrel újulhatnak meg a város útjai. A meglévő felület portalanítása után, a teljes felületre bazalt vagy andezit zúzalékot szórtak, melyet bitumen emulzióval stabilizáltak. A két réteget felhordva és vibrációs hengerrel tömörítve egy jelentős terhelést elbíró felületre számítanak a szakértők.
augusztus 10. 00:00
augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
szeptember 6. 16:00
Monor, Tavas Park
Az idei PikNik Mozi eseményen a nagy sikernek örvendő "Hogyan tudnék élni nélküled?" film lesz látható 19:30-tól.