Megkezdődtek a kosárlabda bajnokságok

2016. október 7., péntek, 08:19

Városunkban évtizedek óta komoly hagyománya van a kosárlabdázásnak, nem véletlen, hogy ez a Monor SE második legnépesebb szakosztálya. Szeptember végén, október elején több felnőtt és még több utánpótlás bajnokságban kezdik meg a szezont a csapatok.

A legmagasabb szinten, az NBII. Közép B csoportjában szerepel a férfi felnőtt csapat. Az új edzővel, Kurucz Károllyal készülő együttes az elmúlt két szezonban ötödik helyen végzett, így idén is egy hasonlóan jó szereplés lehet a csapat célja. Első meccsüket csütörtökön játszották a Százhalombatta otthonában és nagy arányú győzelemmel, 87-52 arányban kezdték a bajnokságot. Hazai bemutatkozásuk október 14-én pénteken lesz a Szterényi József Szakközépiskola Ipar utcai csarnokában a Tehetséges Fiatalok Budapest U23 csapata ellen.

A női felnőtt csapat címvédőként vág neki a Pest megyei bajnokság idei kiírásának. A tavalyi szezon végére megerősödő csapat a nagy rivális Oroszlány otthonában tudott bajnokságot nyerni. Mivel játékoskeretükbe új igazolások is érkeztek és az egész alapozást a tavaly kinevezett edzővel, Kovács Péterrel dolgozták végig, így az egyik esélyesként kezdik a bajnokságot. Biztosan nem lesz könnyű dolga a lányoknak, hiszen sok fiatal csapat ellen kell bizonyítaniuk. Kezdésként a nagykőrösi Pityke KSE érkezik a József Attila Gimnázium csarnokába, hétfőn 18 órától.

További két felnőtt férfi csapat is indul a Pest megyei bajnokságban. Az A jelű csoportban szerepel az NBII utánpótláscsapataként is funkcionáló együttes, míg a B csoportban az elmúlt négy bajnokságból hármat megnyerő öregfiúk csapat indul, Monor SE Old-ik néven. Minden csapat hazai meccseire ingyenes a belépés, várják a szurkolókat!

Reméljük, hogy a kosárlabdázók is sikeres szezon előtt állnak, és közösen mutathatják meg, hogy milyen erős a monori sportéletnek ez a szelete is! HAJRÁ MONOR!