Szakorvosi Rendelőintézet elmaradó rendelései

2018. december 6., csütörtök, 10:39

Monor Város Önkormányzatát is sok esetben keresték és keresik a rendelő működéséhez köthetően. Bár a rendelő működtetése nem az önkormányzat hatásköre, városunk vezetése lehetőségeihez képest eddig is mindenben segítette a szakrendelő működését.

A jövőben az önkormányzat azzal is hozzájárul a lakosság tájékoztatásához, hogy az előre tervezetten elmaradó és változó rendelésekről a megújult városi honlapon és a város hivatalos facebook oldalán is tájékoztatja a monoriakat és az érdeklődőket.

Fontos ez azért is, mert sok esetben kötik Monorhoz az egészségügyi ellátás során tapasztaltakat. Az ellátási körzet közel 50.000 (egyes ellátási területeken 90.000) lakosa, csak tavaly több mint 180.000 esetben fordult orvoshoz Monoron, fontos városunk vezetésének is, hogy ne elégedetlenül távozzanak Monorról.

Az integrálást követően a rendelő honlapját a http://www.monorszakrendelo.hu/ címen érik el, és az itt található elérhetőségeken tudnak a szakrendelő vezetése felé visszajelzést küldeni a rendelő működéséről.

A Monori Szakrendelő tervezett rendelési szünetei a következő hetekben:

2018.12.15-én (szombaton)

a rendelések szünetelnek, a rendelőintézet zárva tart.

sürgős esetben ügyelethez lehet fordulni.

 

 

 

 

Fül-Orr-Gégészet

Dr. Jakab György rendelése március 29-től bizonytalan ideig szünetel.

 

Ideggondozó

Dr. Szabó János rendelése 12.04-12.06-ig szünetel.

Dr. Szabó Mónika rendelése 12.10-én szünetel.

 

Kardiológia

Dr. Dudás Anikó rendelése 12.13-01.03-ig szünetel.

 

Nőgyógyászat

Dr. Varga Márta rendelése 12.13-án szünetel, helyette 12.21-én rendel.

Dr. Takáts Szabolcs rendelése 12.11-én, 12.21-én és 12.28-án szünetel.

 

Plasztikai Sebészet

12.06-án szünetel.

 

Pszichológus

12.13-án és 12.17-én szünetel.

 

Sportorvos

12.06-án szünetel.