Ünnepi állománygyűlést tartottak a monori rendőrök

2018. május 3., csütörtök, 14:35

A Monori Rendőrkapitányság szervezésében Szent György napja alkalmából ünnepélyes állománygyűlésre került sor április 25-én Monoron.

Az állománygyűlést a Vigadó Kulturális és Civil Központ Dísztermében Zahorecz Sándor r. alezredes rendőrkapitány beszéde nyitotta meg. Kiemelte, hogy ezzel az ünnepséggel szeretné megköszönni a teljes állomány 2017. évben végzett áldozatos és magas színvonalú munkáját, valamint a hozzátartozóiknak, akik biztosították a nyugodt hátteret a munkavégzéshez, illetve köszönetét fejezte ki továbbá a Monor és Vidéke Közbiztonságáért közalapítvány kuratóriumának a támogatásukért.

A Monori Rendőrkapitányságon végzett kimagasló szakmai munkájáért „Monor és Vidéke közbiztonságáért” emlékplakettet vehetett át Farkas László r.százados, File Zoltán Balázs c.r. főtörzszászlós, valamint Lovas Mónika c.r. főtörzszászlós.

Az ünnepi műsor során a Monori Városi Zeneiskola növendékének Mocsári Emmának és tanárának Edőcs Tamásnak a műsorát, valamint Ignácz Máté a Monori József Attila Gimnázium tanulójának Szent György legendájának előadását hallgathatták meg a résztvevők.