Faültetések városszerte

2019. november 11., hétfő, 14:49

November második hétvégéjén, az enyhe őszi időjárást kihasználva több helyen is faültetésekre került sor Monoron. Közel száz lelkes résztvevő ragadott szerszámot a nemes ügy érdekében, a munkálatokból önkéntesek, városi cégek alkalmazottai és a képviselő-testület tagjai is kivették a részüket.

A Monori Városszépítők - akiknek célja, hogy teret adjon azoknak, akik szeretnék környezetüket szebbé, élhetőbbé tenni - a temetők környezetében végeztek faültetéseket. 32 mezei juharfát ültettek a két temető közötti parkoló mellett. A temető kerítésének zöldítése érdekében több tucat japán lonc cserjét ültettek a kerítés tövébe, és a katolikus temetőbe vezető fasorban is pótoltak néhány hiányzó platánfát.

A Monori Lokálpatrióta Egylet a Tavas park melletti Puskin utcát választotta a közösségi munka helyszínéül. 18 darab juharlevelű platánfát ültettek a Kis-tó Páskom utca felőli végénél. A fajta jól tűri a szárazságot, jól alkalmazkodik a talajhoz, és aranysárga őszi lomkoronájával díszítheti majd a parkot.

A harmadik helyszínen, a Balassi utcai sporttelepen a Monori Sportegyesület finanszírozásában valósult meg fásítás. Az egyesület a Kövál Nonprofit Zrt.-től rendelte meg az uszoda melletti kiskaputól, a régi székházig vezető járda mentén 14 tő mezei juharfa ültetését. Ezzel tett eleget az MSE a képviselő-testület kérésének, miszerint az új edzőpálya építése során kivágott fákat pótolniuk kell.  A városgazda Kövál munkatársai emellett a temetői faültetésekben is rész vettek. 

A korábban, a Kistói út mellett telepített fasorral együtt, közel száz új, hosszú életű fa telepítése történt meg az önkormányzat, civil szervezetek és lelkiismeretes, önkéntes lakosok közös munkájának köszönhetően. Reméljük, hogy az elkövetkező években is sikerül tenni Monor zöldebb jövőjéért! Köszönjük minden résztvevő munkáját, és kérjük a lakosságot, hogy vigyázzunk együtt a most létrejövő értékeinkre is!