augusztus 20. 16:00
Az államalapítás ünnepe
Monor, Szent István tér
A Monori Strázsák Néptáncegyüttes és a Vigadó Kulturális és Civil Központ összefogásával városunk is csatlakozott az "Összetartozás100folk" kezdeményezéshez. A Kárpát-medencét átölelő akció célja, hogy méltó módon; népi hagyományainkat felelevenítve emlékezzünk meg a 100 évvel ezelőtti trianoni döntésre.
A magyar nemzet szétszakításának évfordulója alkalmából az idei különleges helyzetben nem emlékezhetünk közösségi eseményt szervezve, határokon átívelő produkciókat bemutatva. A Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes kezdeményezésére ezért néptánc csoportok, hagyományőrző egyesületek saját városukban készítettek rövid videófelvételeket, melyekből 2020. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján egy szerkesztett, 10-12 perces kisfilmet mutatnak be Sztanó Hédi szerkesztésében és Pál István "Szalonna" zenei közreműködésével.

A Vigadó munkatársai a leginkább aktuális helyszínt, a monori Gera-kertet választották a felvétel helyszínéül, itt található az 1935-ben állított, majd 2000-ben újraavatott Trianon emlékmű. Az országzászló helyszínének is szánt műemlék a második világháborút követően szovjet hősi emlékmű, később népköztársasági alkotmányemlékmű lett, eredeti funkcióját a millennium alkalmából kaphatta vissza. Az idén 25 éves, a helyi néptánc kultúrában kiemelkedő jelentőségű Strázsák Néptáncegyüttes hat tagja az erdélyi Mezőségről mutatott be táncokat az emlékmű előtt.
A május közepén készült felvételt IDE kattintva is láthatják. Reméljük, hogy a monori táncosokat a június 4-én bemutatásra kerülő videóban is viszontláthatjuk!


augusztus 20. 16:00
Monor, Szent István tér
augusztus 24. 18:00
Vigadó Kulturális és Civil Központ (2200, Monor Kossuth Lajos u. 65-67.)
szeptember 19. 14:00
Művelődési Ház (2200, Monor Bocskai u. 1.)
Monor Városközpontjában várunk mindenkit augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából!
Programok:
16:00-tól népi gyermekjátékok és ügyességi játékok várják a kilátogatókat.
17:30-tól a Buborék Együttes gyermekkoncertje szórakoztatja a legkisebbeket.
19:00-kor Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó előadása következik.
20:00-tól koncertet ad az Irie Maffia.
21:30-tól pedig DJ Huszár gondoskodik a hangulatról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Lapozzon bele!