Az országban egyedi gyógynövénykertet csodálhatunk Monoron
Lakossági kezdeményezésre vált valódi mintakertté a gyógynövényes kert a szakorvosi rendelő előtti téren Papp János gyógynövényszakértő felajánlásának köszönhetően.
Lakossági kezdeményezésre vált valódi mintakertté a gyógynövényes kert a szakorvosi rendelő előtti téren Papp János gyógynövényszakértő felajánlásának köszönhetően.
Egy forduló még hátravan a bajnokságból, azonban az utolsó hazai mérkőzésen biztossá vált az ezüstérem megszerzése a kék-fehér gárdának! Szombaton a Salgótarján csapatatát győztük le 4-2 arányban, amivel biztossá vált, hogy a dobogó második fokán végez az együttes.
A helyi buszjárat elindítása óta sok lakossági észrevétel érkezett az önkormányzathoz, ennek eredményeképpen június 16-tól módosul a Monor helyi járat útvonala. Az új útvonal és menetrend kialakításánál az utasok visszajelzéseit és a gazdaságos üzemeltetést is igyekeztek szem előtt tartani a város vezetői.
A Központi Statisztikai Hivatal Monor település egy részén kötelező adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint, június 1-jei eszmei időponttal. Az összeírok május 24-e és június 15-e között végzik a személyes adatfelvételt.
A KSH teljes tájékoztatóját ITT olvashatják el.
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Monor Katasztrófavédelmi Kirendeltsége felhívást adott ki a vízelvezetők karbantartásáról. Az ingatlanokkal határos árkok karbantartása, a vízelvezetés biztosítása lakossági feladat.
Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
pályázatot hirdet
FŐÉPÍTÉSZI MUNKATÁRS, ASSZISZTENS
munkakörre
Május második hétvégéjén rendezték meg a hagyományos „Közlekedik a család” játékos vetélkedőt a Pest Megyei Rendőr Főkapitányság munkatársai. Az országos verseny megyei fordulóját évek óta Cegléden tartják. Idén 12 család nevezett, köztük a monori Seres-család is.
Monor Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/1999. (IV.23.) számú rendelete alapján a 2017/2018. tanévben is lehetőség nyílik a monori középfokú intézményekben tanulók részére létesített városi ösztöndíj megpályázására.
Monor Város Önkormányzata 2017. évben immár tizedik alkalommal ír ki pályázatot a "Monor Város Jó Tanulója - Jó Sportolója" cím elnyerésére.
A helyi buszjárat tavalyi elindítása óta figyelemmel kísérte a szolgáltatást az önkormányzat. Az utasok visszajelzéseinek figyelembe vételével döntöttek az útvonal és a menetrend felülvizsgálata mellett. Az új menetrend várhatóan június közepén lép életbe, erről természetesen tájékoztatni fogjuk a lakosságot.
Május közepén már megérkeztek Monorra a Borvidékek Hétvégéje első vendégei. A városközpontban találkozhatnak Bor Virággal és Bor Ivóval, akit pénteken névnapja alkalmából köszöntöttünk.
Az önkormányzata öt fős munkacsoportot alapított, az ő feladatuk elkészíteni városunk klímavédelmi stratégiáját. Az eddig megtett lépésekre az Energiaklub Szakpolitikai Intézet is felfigyelt.
Pénteken és szombaton négy ingyenes rendezvény várja városunkban az érdeklődőket a Vigadó Kulturális és Civil Központ szervezésében. Reméljük, hogy a programok között minden korosztály talál az érdeklődésének megfelelő eseményt!
Tegnap számoltunk be a kenus Molnár Rebeka remek hétvégi szerepléséről, ma reggel kiderült, többet nyert meg, mint egy versenyt! Hüttner Csaba szövetségi kapitány ma délelőtt hirdette ki keretét a jövő hétvégi szegedi világkupára, melyben Rebeka is szerepel!
A tavalyi, nagy érdeklődést kiváltó pályázat után idén is odaítéli a város vezetése az arra érdemes monori portáknak a Tiszta udvar, rendes ház címet. Postán május 20-ig, személyesen május 22-ig lehetséges leadni azt az egyszerű jelentkezési lapot és néhány fényképet, mellyel részt lehet venni a pályázaton
A kenus Molnár Rebeka eddig korosztályos világversenyeken szerepelt, múlt hétvégén már a felnőttek között állt rajthoz a szegedi rangsoroló versenyen. A párosok versenyeiben remekül szerepeltek, a kenu kettesek 200 méteres távját megnyerték!
Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
7/2017. (V. 15.) önkormányzati rendelete
Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról
Ne feledjék, hogy május utolsó vasárnapja Monoron is a gyerekeké! Új helyszínen, a Balassi utcai játszótér mellett Buborék Buli várja a gyerekeket és családokat május 28-án délután!
A Monori Kossuth Lajos Óvoda
(2200 Monor, Kossuth L. u. 37.)
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
óvodapedagógus
munkakör betöltésére
A munkakör betölthetőségének időpontja: 2017.08.15.
A Monori Kossuth Lajos Óvoda
(2200 Monor, Kossuth L. u. 37.)
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
óvodapedagógus
munkakör betöltésére
A munkakör betölthetőségének időpontja: 2017.08.01.
A jeles ünnep alkalmából jubileumi hangversenyre várják az érdeklődőket május 20-án!
A Dr. Borzsák István Városi Könyvtár közönségszavazást hirdet a rajzpályázatra beküldött képekből
A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya két ügyben is a lakosság segítségét kéri! 2017. március 24-én az esti órákban az egyik monori áruházból különböző kozmetikai termékeket és műszaki cikkeket tulajdonítottak el, egy hónappal később pedig egy férfi megütötte a monori állomáson a jegyvizsgálót. A bűncselekmények elkövetőiről a biztonsági kamerák felvételt készítettek.