Az egészségügyi körzetek meghatározásáról

2016. április 6., szerda, 11:10

MONOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

16/2008. (IX. 12.), 20/2008. (XII. 31.), 28/2011. (XI. 08.), 22/2013. (VI. 13.), 15/2015. (X. 5.), 24/2018. (IX. 24.) számú rendeletével módosított

13/2008. (VIII. 1.) SZÁMÚ RENDELETE

(egységes szerkezetben)

 

Az egészségügyi körzetek meghatározásáról

 

[1] Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az egészségügyről szóló 1997. évi CLV. törvény 152. § (2) bekezdése, az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. § (2) bekezdése, a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendelet 5. §-a alapján Monor Város vonatkozásában a felnőtt háziorvosi alapellátás keretében a házi orvosi körzeteket, a házi gyermekorvosi alapellátás keretében a házi gyermekorvosi körzeteket, a védőnői ellátás körzeteit, illetve Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás fogorvosi alapellátás szakfeladatában részt vevő tagtelepüléseinek vonatkozásában a fogorvosi alapellátás körzeteit az alábbiak szerint határozza meg:

 

1. §[2]

Felnőtt háziorvosi körzetek

 

1. számú felnőtt háziorvosi körzet:

Ady Endre utca (a vasút és a Kossuth Lajos utca között)

Babits Mihály utca

Bacsó Béla utca

Bajza utca

Balassa Bálint utca

Baross Gábor utca

Beáta utca

Czuczor utca

Dózsa György utca (a Petőfi Sándor utcáig)

[3]  Füleki utca

Garam utca

Hunyadi János utca

Iglói utca

Jókai utca

Kassai utca

Késmárk utca

Klapka utca

Kossuth Lajos utca (páratlan oldala a Petőfi Sándor utcáig)

Kölcsey utca

Krúdy utca

Lehel utca

Lőcsei utca

Mátra utca

Móricz Zsigmond utca (a Petőfi Sándor utcáig)

Németh Ágoston utca

[4]Nyitrai utca

Petőfi Sándor utca (páratlan oldal)

Péteri utca (páros oldala)

Pozsonyi utca

Pozsonyi utcai lakótelep

Simon István utca

Somogyi Béla utca

Széchenyi utca (a Petőfi Sándor utcáig)

Tátra utca

Virág utca (a Petőfi Sándor utcáig)

Vörösmarty utca

Zólyom utca

Zrínyi utca

2. számú felnőtt háziorvosi körzet

Alkotmány utca

Árpád utca

Batthyány utca

Báthori utca

Bocskai utca

Dr. Csanádi György utca

Dobó István utca

Dugonics utca

Forrás utca

Forrás köz

Földváritanya

Füzes utca

Gép utca

Honvéd utca

József Attila utca

Kapisztrán János utca

Kálvin tér

Kisfaludy utca (a Bajcsy-Zsilinszky utcától)

Kiss Ernő utca (páros oldal)

Kossuth Lajos utca (páros oldal a 86. számtól)

Kutyahegy

Liliom utca (a Bajcsy-Zsilinszky utcától)

Mádiszőlő

Magócsi István utca

Majori út

Malomhegy út

Martinovics Ignác utca

Mikes Kelemen utca

Mikszáth Kálmán utca

Nagydiófa utca

Pfeiffer Izsák utca

Piactér

Szőlőhegy utca

Tamási Áron utca

Thököly Imre utca

Traktor utca

Turner Ferenc utca

Zöldmező utca

3. számú felnőtt háziorvosi körzet:

Aradi utca

Bartók Béla utca

Bánffy Dezső utca

Belekitanya

Békástanya

Blaha Lujza utca

Bródy Sándor utca

Ceglédi út

Dettrichtanya

Dózsa György utca (a Fillér utcától Monorierdőig)

Fillér utca

Fiumei utca

Fráter György utca

Gábor Áron utca

Halas utca

Irányi utca (a Fillér utca és a Rákosi Jenő utca között)

Jósika utca

Katona József utca

Kertész utca

Kistói út (a vasút és a 4-es út közötti rész)

Kodály Zoltán utca

Kolozsvári utca

Kossuth Lajos utca (a Fillér utcától a páratlan oldal)

Kós Károly utca

Mária utca

Móricz Zsigmond utca (a Tompa Mihály utca és a Jósika utca között)

Paplapos

Paplapos köz

Páskom utca

Pilisi út

Pósa Lajos utca

Puskin utca

Rákosi Jenő utca

Rekvényi telep

Stromfeld Aurél utca

Szélmalom út (a 89-es számtól)

Szilágyi Dezső utca

Tavas park

Temesvári utca

Tó utca

Türr István utca

Veres Pálné utca

Völgy utca

Ybl Miklós utca

4. számú felnőtt háziorvosi körzet:

Ady Endre utca (a vasút és a 4-es főút között)

Attila utca

Avar utca

Bán dűlő

Brassó utca

Dura tanya

Erkel Ferenc utca

Erzsébet királyné út

Felsőtanya (a vasúton túli rész)

Fónyad Dezső utca

Forgách utca

Gém utca

Hegedűs Gyula utca

Hegyessytanya

Hosszúbereki utca

Hernád köz

Ipar utca

Jászai Mari tér

Kálló esperes utca

Kazinczy utca

Kistemplom utca

Liszt Ferenc utca

Madách utca

Maros utca

Mező utca

Munkás utca

Murányi utca

Nádas utca

Ország út

Páskom utca

Rákóczi utca

Rét utca

Szabó Ervin utca

Szabó Ilonka utca

Szatmár utca

Szélmalom út (a 87.-es számig)

Táncsics Mihály utca

Toldi utca

Vasadi út

Vasadi köz

5. számú felnőtt háziorvosi körzet:

Bem utca

Bercsényi utca

Berzsenyi Dániel utca

Cinka Panna utca

Damjanich utca

Dózsa György utca (a Petőfi Sándor utca és a Fillér utca között)

Esze Tamás utca

Gera kert

Irányi utca (a Bem utca és a Tompa Mihály utca között)

Kertész utca

Kiss Ernő utca páratlan oldal

Kistói út (a Kossuth Lajos utca és a vasút között)

Kossuth Lajos utca (a Petőfi Sándor utca és a Fillér utca között)

Lehár köz

Mártírok utca

Mátyás király utca

Móricz Zsigmond utca (a Petőfi Sándor utca és Tompa Mihály utca között)

Petőfi Sándor utca (páros oldal)

Széchenyi utca (a Petőfi Sándor utcától)

Szent István park

Tompa Mihály utca

Virág utca (a Petőfi Sándor utcától a Kistói útig)

Wesselényi utca

6. számú felnőtt háziorvosi körzet:

Abroncs sor

Acsádi köz

Acsádi utca

Agyagos dűlő

Akácos sor

Akona sor

Alma sor

Arany János utca

Ászok sor

Attila sor

Bajcsy-Zsilinszky utca

Batsányi János utca

Bereki dűlő

Berkitanya

Bianka sor

Bodza sor

Bogyó sor

Bogyózó sor

Burgundi sor

Csabagyöngye dűlő

Csabagyöngye sor

Csap sor

Csokonai utca

Csomoszló sor

Daráló sor

Deák Ferenc utca

Diófa dűlő

Donga sor

Dugó sor

Eötvös utca

Eperfa sor

Ezerjó dűlő

Favorit dűlő

Fenyves sor

Fokoló sor

Forrás dűlő

Forrásszőlő

Furmint sor

Fürt sor

Garibaldi utca

Hársfa sor

Holdsugár utca

Horoló sor

Inda sor

Irsai Olivér dűlő

Izabella sor

Juhar sor

Kadarka sor

Kancsó dűlő

Kármentő sor

Károlyitanya

Kas sor

Kékfrankos sor

Kénlap sor

Kilátó dűlő

Kinizsi köz

Kinizsi sor

Kinizsi utca

Kisfaludy utca (a Bajcsy-Zsilinszky utcáig)

Kocsis Irma sor

Korsó dűlő

Kossuth Lajos utca (páros oldal, a Bajcsy-Zsilinszky utcáig)

Körte sor

Köves sor

Kövidinka sor

Köztársaság utca

Laposhegy

Liliom utca (a Bajcsy-Zsilinszky utcáig)

Locsodi út

Málna sor

Mandula sor

Meggy utca

Mendei út

Merlot dűlő

Mézesfehér sor

Mogyoró sor

Munkácsy utca

Muskotályos sor

Napsugár utca

Nemzetőr utca

Nemzetőr köz

Oportó dűlő

Othelló sor

Őszibarack sor

Palack sor

Permetező sor

Péteri utca (páratlan oldal)

Pince utca

Piszke sor

Prés sor

Présház sor

Puttony sor

Ribizli sor

Rizling dűlő

Rózsafa sor

Sárfehér sor

Scheirertanya

Strázsahegy

Strázsahegyi út

Sutyuló sor

[5] Székely Bertalan köz

Székely Bertalan sor

Székely Bertalan utca

Szilhát utca

Szilvás dűlő

Szlanka dűlő

Szürkebarát dűlő

Tárogató utca

Téglaházi dűlő

Tekerő dűlő

Tetei dűlő

Tőke sor

Töltike sor

Törköly sor

Váczi Mihály köz

Váci Mihály utca

Venyige sor

Völgykút

Völgykút dűlő

Zalagyöngye sor

2. §

 

Házi gyermekorvosi körzetek

1. számú házi gyermekorvosi körzet:

Az 1. számú felnőtt háziorvosi körzet és a 6. számú felnőtt háziorvosi körzet együttes területe.

2. számú házi gyermekorvosi körzet:

 

A 2. számú felnőtt háziorvosi körzet és az 5. számú felnőtt háziorvosi körzet együttes területe.

3. számú házi gyermekorvosi körzet:

 

A 3. számú felnőtt háziorvosi körzet és a 4. számú felnőtt háziorvosi körzet együttes területe.

3. §[6]

 

Fogorvosi körzetek

 

[7] 1. számú fogorvosi körzet:

Ady Endre utca

Attila utca

Avar utca

Babits Mihály utca

Bacsó Béla utca

Bajza utca

Balassa Bálint utca

Bán dűlő

Beáta utca

Brassó utca

Czuczor utca

Dura tanya

Erkel Ferenc utca

Erzsébet királyné út

Felsőtanya (a vasúton túli rész)

Forgách utca       

[8]  Füleki utca

Holdsugár utca

Garam utca

Hegyessytanya

Hernád köz

Hosszúbereki utca

Iglói utca

Ipar utca

Kazinczy utca

Kálló esperes utca

Jókai utca

Kassai utca

Késmárk utca

Kistemplom utca

Klapka utca

Kölcsey utca

Krúdy utca

Lehel utca

Liszt Ferenc utca

Lőcsei utca

Madách utca

Maros utca

Mátra utca

Munkás utca

Murányi utca

Napsugár utca

[9]  Nyitrai utca

Ország út

Péteri utca

Pozsonyi utca

Pozsonyi utcai lakótelep

Rákóczi utca

Rét utca

Simon István utca

Somogyi Béla utca

Szabó Ervin utca

Szabó Ilonka utca

Szatmár utca

Szélmalom út

Tátra utca

Táncsics Mihály utca

Toldi utca

Vörösmarty utca

Vasadi út

Vasadi köz

Zólyom utca

Zrínyi utca

[10] 2. számú fogorvosi körzet:

Abroncs sor

Acsádi köz

Acsádi utca

Agyagos dűlő

Akácos sor

Akona sor

Alkotmány utca

Alma sor

Arany János utca

Árpád utca

Ászok sor

Attila sor

Bajcsy-Zsilinszky utca

Batsányi János utca

Batthyány utca

Báthori utca

Bercsényi utca

Bereki dűlő

Berkitanya

Bianka sor

Bocskai utca

Bodza sor

Bogyó sor

Bogyózó sor

Burgundi sor

Cinka Panna utca

Csabagyöngye dűlő

Csabagyöngye sor

Csap sor

Csokonai utca

Csomoszló sor

Daráló sor

Deák Ferenc utca

Diófa dűlő

Dobó István utca

Donga sor

Dr. Csanádi György utca

Dugó sor

Eötvös utca

Eperfa sor

Ezerjó dűlő

Favorit dűlő

Fenyves sor

Fokoló sor

Forrás dűlő

Forrás utca

Forrásszőlő

Földváritanya

Furmint sor

Fürt sor

Füzes utca

Garibaldi utca

Gép utca

Hársfa sor

Honvéd utca

Horoló sor

Inda sor

Irsai Olivér dűlő

Izabella sor

József Attila utca

Juhar sor

Kadarka sor

Kálvin tér

Kancsó dűlő

Kármentő sor

Károlyitanya

Kas sor

Kékfrankos sor

Kénlap sor

Kilátó dűlő

Kinizsi köz

Kinizsi sor

Kinizsi utca

Kisfaludy utca

Kocsis Irma sor

Korsó dűlő

Kossuth Lajos utca (a Fillér utcáig)

Körte sor

Köves sor

Kövidinka sor

Köztársaság utca

Kutyahegy

Laposhegy

Liliom utca

Locsodi út

Mádiszőlő

Majori út

Málna sor

Malomhegy út

Mandula sor

Meggy utca

Mendei út

Merlot dűlő

Mézesfehér sor

Mikes Kelemen utca

Mogyoró sor

Munkácsy utca

Muskotályos sor

Nagydiófa utca

Nemzetőr utca

Nemzetőr köz

Oportó dűlő

Othelló sor

Őszibarack sor

Palack sor

Permetező sor

Pince utca

Piszke sor

Prés sor

Présház sor

Puttony sor

Ribizli sor

Rizling űlő

Rózsafa sor

Sárfehér sor

Scheirertanya

Strázsahegy

Strázsahegyi út

Sutyuló sor

[11]  Székely Bertalan köz

Székely Bertalan sor

Székely Bertalan utca

Szilhát utca

Szilvás dűlő

Szlanka dűlő

Szőlőhegy utca

Szürkebarát dűlő

Tamási Áron utca

Tárogató utca

Téglaházi dűlő

Tekerő dűlő

Tetei dűlő

Thököly Imre utca

Tőke sor

Töltike sor

Törköly sor

Traktor utca

Váci Mihály köz

Váci Mihály utca

Venyige sor

Völgykút

Völgykút dűlő

Zalagyöngye sor

Zöldmező utca

[12] 3. számú fogorvosi körzet:

 

Vasad község teljes közigazgatási területe,

 

Monor Város közigazgatási területéből:

 

Baross Gábor utca

Bem utca

Berzsenyi Dániel utca

Damjanich utca

Dózsa György utca (az Ady Endre út és a Fillér utca között)

[13] Dugonics utca

Esze Tamás utca

[14] Fillér utca

Gera kert

Hunyadi János utca

[15] Kapisztrán János utca

Kiss Ernő utca

Kistói út (Kossuth Lajos utca és a vasút között)

[16] Kossuth Lajos utca (Fillér utcától Monorierdő felé)

Lehár köz

[17] Magócsi István utca

[18] Martinovics Ignác utca

Mártírok utca

Mátyás király utca

[19] Mikszáth Kálmán utca

                                                               Móricz Zsigmond utca

Németh Ágoston utca

Petőfi Sándor utca

[20] Pfeiffer Izsák utca

Széchenyi utca

Szent István park

[21] Tompa Mihály utca

[22] Turner Ferenc utca

Virág utca

Wesselényi utca

 

A körzet központja: Monor. (Eütv. 152. § (2) bek.)

 

[23] 4. számú fogorvosi körzet:

Péteri község teljes közigazgatási területe,

Monor  Város közigazgatási területéből:

 

Aradi utca

Bartók Béla utca

Bánffy Dezső utca

Belekitanya

Békástanya

Blaha Lujza utca

Bródy Sándor utca

Ceglédi út

Dettrichtanya          

Dózsa György utca (a Fillér utcától Monorierdő felé)

Fiumei utca

[24] Fónyad Dezső utca

Fráter György utca

Gábor Áron utca

[25] Gém utca

Halas utca

[26] Hegedűs Gyula utca

Irányi utca

[27] Jászai Mari tér

Jósika utca

Katona József utca

Kertész utca

Kistói út (a vasúton túli, a 4-es út felé eső része)

Kodály Zoltán utca

Kolozsvári utca

Kós Károly utca

Mária utca

[28] Mező utca

[29] Nádas utca

Paplapos

Paplapos köz

Páskom utca

Pilisi út

Pósa Lajos utca

Puskin utca

Rákosi Jenő utca

Rekvényitelep

Stromfeld Aurél utca

Szilágyi Dezső utca

Tavas park

Temesvári utca

Tó utca

Türr István utca

Veres Pálné utca

Völgy utca

Ybl Miklós utca

 

A körzet központja: Monor. (Eütv. 152. § (2) bek.)

[30],4. §

Védőnői körzetek

 

(1) Monor Város területén a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendelet szerinti hat területi védőnői körzet, illetve az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet szerinti négy iskolavédőnői körzet működik.

 

(2) [31]Területi védőnői körzetek:

 

1. számú területi védőnői körzet:

Abroncs sor

Acsádi köz

Acsádi utca

Agyagos dűlő

Akácos sor

Akona sor

Alma sor

Arany János utca

Ászok sor

Attila sor

Bajcsy-Zsilinszky utca páros oldal

Batsányi János utca

Bereki dűlő

Berkitanya

Bianka sor

Bodza sor

Bogyó sor

Bogyózó sor

Burgundi sor

Csabagyöngye dűlő

Csabagyöngye sor

Csap sor

Csokonai utca

Csomoszló sor

Daráló sor

Deák Ferenc utca

Diófa dűlő

Donga sor

Dugó sor

Eötvös utca

Eperfa sor

Ezerjó dűlő

Favorit dűlő

Fenyves sor

Fokoló sor

Forrás dűlő

Forrásszőlő

Furmint sor

Fürt sor

Garibaldi utca

Hársfa sor

Holdsugár utca

Horoló sor

Inda sor

Irsai Olivér dűlő

Izabella sor

Juhar sor

Kadarka sor

Kancsó dűlő

Kármentő sor

Károlyitanya

Kas sor

Kékfrankos sor

Kénlap sor

Kilátó dűlő

Kinizsi köz

Kinizsi sor

Kinizsi utca

Kisfaludy utca (a Bajcsy-Zsilinszky utcáig)

Kocsis Irma sor

Korsó dűlő

Körte sor

Köves sor

Kövidinka sor

Köztársaság utca

Laposhegy

Liliom utca (a Bajcsy-Zsilinszky utcáig)

Locsodi út

Málna sor

Mandula sor

Meggy utca

Mendei út

Merlot dűlő

Mézesfehér sor

Mogyoró sor

Munkácsy utca

Muskotályos sor

Napsugár utca

Nemzetőr utca

Nemzetőr köz

Oportó dűlő

Othelló sor

Őszibarack sor

Palack sor

Permetező sor

Pince utca

Piszke sor

Prés sor

Présház sor

Puttony sor

Ribizli sor

Rizling dűlő

Rózsafa sor

Sárfehér sor

Scheirertanya

Strázsahegy

Strázsahegyi út

Sutyuló sor

[32]  Székely Bertalan köz

Székely Bertalan sor

Székely Bertalan utca

Szilhát utca

Szilvás dűlő

Szlanka dűlő

Szürkebarát dűlő

Tárogató utca

Téglaházi dűlő

Tekerő dűlő

Tetei dűlő

Tőke sor

Töltike sor

Törköly sor

Váci Mihály köz

Váci Mihály utca

Venyige sor

Völgykút

Völgykút dűlő

Zalagyöngye sor

[33] A körzet ellátási körébe tartozó intézmény: Monori Bölcsőde

 

2. számú területi védőnői körzet:

Alkotmány utca

Árpád utca

Bajcsy-Zsilinszky utca páratlan oldal

Batthyány utca

Báthori utca

Bocskai utca

Dr. Csanádi György utca

Dobó István utca

Dugonics utca

Forrás utca

Forrás köz

Füzes utca

Gép utca

Honvéd utca

József Attila utca

Kapisztrán János utca

Kálvin tér

Kisfaludy utca (a Bajcsy-Zsilinszky utcától)

Kossuth Lajos utca (páros oldal a 86. számtó Mikszáth utcáig)

Kutyahegy

Liliom utca (a Bajcsy-Zsilinszky utcától)

Mádiszőlő

Magócsi István utca

Majori út

Malomhegy út

Martinovics Ignác utca

Mikes Kelemen utca

Mikszáth Kálmán utca

Nagydiófa utca

Paplapos

Paplapos köz

Pfeiffer Izsák utca

Piactér

Szőlőhegy utca

Tamási Áron utca

Thököly Imre utca

Traktor utca

Turner Ferenc utca

Zöldmező utca

A körzethez ellátandó intézmény nem tartozik.

 

3. számú területi védőnői körzet:

Ady Endre utca (a vasút és a 4-es főút között)

Attila utca

Avar utca

Bán dűlő

Bartók Béla utca

Brassó utca

Dura tanya

Erkel Ferenc utca

Erzsébet királyné út

Felsőtanya (a vasúton túli rész)

Fónyad Dezső utca

Forgách utca

Gém utca

Hegedűs Gyula utca

Hegyessy tanya

Hosszúbereki utca

Hernád köz

Ipar utca

Jászai Mari tér

Kálló esperes utca

Kazinczy utca

Kistemplom utca

Kodály Zoltán utca

Liszt Ferenc utca

Madách utca

Maros utca

Mező utca

Munkás utca

Murányi utca

Nádas utca

Ország út

Páskom utca

Pósa Lajos utca

Puskin utca

Rákóczi utca

Rét utca

Szabó Ervin utca

Szabó Ilonka utca

Szatmár utca

Szélmalom út (a 87.-es számig)

Táncsics Mihály utca

Toldi utca

Vasadi út

Vasadi köz

Veres Pálné utca

[34] A körzet ellátási körébe tartozó intézmény: a Monori Napsugár Óvoda és a Monori Szivárvány Óvoda.

 

4. számú területi védőnői körzet:

Ady Endre utca (a vasút és a Kossuth Lajos utca között)

Babits Mihály utca

Bacsó Béla utca

Bajza utca

Balassa Bálint utca

Baross Gábor utca

Beáta utca

Czuczor utca

Dózsa György utca (a Petőfi Sándor utcáig)

[35]  Füleki utca

Garam utca

Hunyadi János utca

Iglói utca

Jókai utca

Kassai utca

Késmárk utca

Klapka utca

Kossuth Lajos utca (Petőfi Sándor utcáig)

Kölcsey utca

Krúdy utca

Lehel utca

Lőcsei utca

Mátra utca

Móricz Zsigmond utca (a Petőfi Sándor utcáig)

Németh Ágoston utca

[36]   Nyitrai utca

Petőfi Sándor utca (páratlan oldal)

Péteri utca

Pozsonyi utca

Pozsonyi utcai lakótelep

Simon István utca

Somogyi Béla utca

Széchenyi utca (a Petőfi Sándor utcáig)

Tátra utca

Virág utca (a Petőfi Sándor utcáig)

Vörösmarty utca

Zólyom utca

Zrínyi utca

        [37] A körzet ellátási körébe tartozó intézmény: Monori Kossuth Lajos Óvoda

 

5. számú területi védőnői körzet:

(vegyes körzet)

Bem utca

Bercsényi utca

Berzsenyi Dániel utca

Cinka Panna utca

Damjanich utca

Dózsa György utca (a Petőfi Sándor utca és a Fillér utca között)

Esze Tamás utca

Gera kert

Irányi utca (a Bem utca és a Tompa Mihály utca között)

Kiss Ernő utca

Kistói út (a Kossuth Lajos utca és a vasút között)

Kossuth Lajos utca (a Petőfi Sándor utca és a Fillér utca között)

Mártírok utca

Mátyás király utca

Móricz Zsigmond utca (a Petőfi Sándor utca és Tompa Mihály utca között)

Petőfi Sándor utca (páros oldal)

Széchenyi utca (a Petőfi Sándor utcától)

Szent István park

Virág utca (a Petőfi Sándor utcától a Kistói útig)

Wesselényi utca

       A körzet ellátási körébe tartozó intézmény: a Kossuth Lajos Óvoda Petőfi Óvoda nevű tagegysége

     

        [38] A 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendelet 5. § (2) bekezdése szerint a körzet ellátási körébe tartozó oktatási intézmény (vegyes körzet):

 

6. számú területi védőnői körzet:

Aradi utca

Bánffy Dezső utca

Beleki tanya

Békás tanya

Blaha Lujza utca

Bródy Sándor utca

Ceglédi út

Dettrich tanya

Dózsa György utca (a Fillér utcától Monorierdőig)

Fillér utca

Fiumei utca

Fráter György utca

Földvári tanya

Gábor Áron utca

Halas utca

Irányi utca (a Fillér utca és a Rákosi Jenő utca között)

Jósika utca

Katona József utca

Kertész utca

Kistói út (a vasút és a 4-es út közötti rész)

Kolozsvári utca

Kossuth Lajos utca (a Fillér utcától )

Kós Károly utca

Lehár köz

Mária utca

Móricz Zsigmond utca (a Tompa Mihály utca és a Jósika utca között)

Pilisi út

Rákosi Jenő utca

Rekvényi telep

Stromfeld Aurél utca

Szélmalom út (a 89-es számtól)

Szilágyi Dezső utca

Tavas park

Temesvári utca

Tó utca

Tompa Mihály utca

Türr István utca

Völgy utca

Ybl Miklós utca

        [39] A körzet ellátási körébe tartozó intézmény: a Monori Tesz-Vesz Óvoda.

 

(3) Iskolavédőnői körzetek:

1. számú iskolavédőnői körzet:

A körzet ellátási körébe tartozó intézmények:

[40] Monori Kossuth Lajos Általános Iskola,

Nemzetőr Általános Iskola (a Speciális tagozat kivételével)

2. számú iskolavédőnői körzet:

A körzet ellátási körébe tartozó intézmények:

[41] Monori Ady Úti Általános Iskola,

[42] Monori Jászai Mari Általános Iskola

3. számú iskolavédőnői körzet:

A körzet ellátási körébe tartozó intézmény:

József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

4. számú iskolavédőnői körzet:

A körzet ellátási körébe tartozó intézmény:

Szterényi József Szakközépiskola és Szakiskola

 

[43]4/A. § [44]

 

Iskolaorvosi körzetek

 

Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet szerinti iskolaorvosi ellátás az alábbi intézményi bontásban működik:

 

1. számú iskolaorvosi körzet:

 

A körzet ellátási körébe tartozó intézmények:

 

Monori Kossuth Lajos Általános Iskola,

Nemzetőr Általános Iskola (alsó tagozat), (a Speciális tagozat kivételével),

        Monori Tesz-Vesz Óvoda

        Monori Petőfi Óvoda

 

2. számú iskolaorvosi körzet:

 

A körzet ellátási körébe tartozó intézmények:

 

Monori Ady Úti Általános Iskola,

Nemzetőr Általános Iskola (felső tagozat), (a Speciális tagozat kivételével),

        Monori Kossuth Lajos Óvoda

 

3. számú iskolaorvosi körzet:

 

A körzet ellátási körébe tartozó intézmények:

 

Monori Jászai Mari Általános Iskola,

        Monori Napsugár Óvoda

Monori Szivárvány Óvoda

 

4. számú iskolaorvosi körzet:

 

A körzet ellátási körébe tartozó intézmények:

 

József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola,

Szterényi József Szakközépiskola és Szakiskola

 

 

[45]4/B. §[46]

 

Iskolafogászati körzetek

 

 

Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet szerinti iskolafogászati ellátás az alábbi intézményi bontásban működik:

 

1. számú iskolafogászati körzet:

 

A körzet ellátási körébe tartozó intézmények:

 

  • Monori Kossuth Lajos Általános Iskola,
  • Monori Tesz-Vesz Óvoda,
  • Monori Napsugár Óvoda
  • Monori Szivárvány Óvoda

 

2. számú iskolafogászati körzet:

 

A körzet ellátási körébe tartozó intézmények:

 

  • Nemzetőr Általános Iskola (Monor),
  • Monori Kossuth Lajos Óvoda

 

[47] 3. számú iskolafogászati körzet:

 

A körzet ellátási körébe tartozó intézmények:

 

  • Monori Jászai Mari Általános Iskola
  • [48] Monori Petőfi Óvoda (Monor),
  • Vasadi Általános Iskola (Vasad),
  • Napköziotthonos Óvoda (Vasad)

 

A körzet székhelye: Monor. (Eütv. 152. § (2) bek.)

 

 

[49] 4. számú iskolafogászati körzet:

 

A körzet ellátási körébe tartozó intézmények:

 

  • Monori Ady Úti Általános Iskola
  • Általános Művelődési Központ, Pittner Dénes Általános Iskola (Péteri),
  • Általános Művelődési Központ, „Aprók háza” Óvoda (Péteri)

 

A körzet székhelye: Monor. (Eütv. 152. § (2) bek.)

 

[50], [51]4/C. §

 

Amennyiben az egészségügyi ellátási kötelezettség megállapítása és teljesítése során kérdéses, hogy az ellátandó személy a lakóhelye alapján az adott ellátási forma vonatkozásában melyik, e rendelet szerinti egészségügyi körzetbe tartozik, akkor az ellátandó személyt abba a körzetbe tartozónak kell tekinteni és ennek megfelelően ellátni, amelyik körzet e rendeletben meghatározottan nevesített közterülete az ellátandó személy lakóhelyéhez képest légvonalban mérve a legközelebb helyezkedik el.

 

5. §

(1) E rendelet 2008. szeptember 1-jén lép hatályba.

 

(2) E rendelet hatálybalépésével hatályát veszti:

 

a.) a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 17/2002. (VI. 27.) számú rendelet,

 

b.) a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 17/2002. (VI. 27.) számú rendelet módosításáról szóló 6/2005. (IV. 29.) számú rendelet,

 

c.) a fogorvosi körzetek maghatározásáról szóló 15/2004. (V. 28.) számú rendelet,

 

d.) a védőnői körzetek meghatározásáról szóló 38/2004. (XII. 29.) számú rendelet,

 

e.) a védőnői körzetek meghatározásáról szóló 38/2004. (XII. 29.) számú rendelet módosításáról szóló 12/2005. (VIII. 23.) számú rendelet,

 

f.) a védőnői körzetek meghatározásáról szóló 38/2004. (XII. 29.) számú rendelet módosításáról szóló 24/2007. (XI. 30.) számú rendelet.

 

(3) Az 5. § (2) bekezdése 2008. szeptember 2-án, e bekezdés pedig 2008. szeptember 3.-án hatályát veszti.

 

Monor, 2013. június 13.

 

 

 

 

             Pogácsás Tibor sk.                                                              dr. Urbán Hajnalka sk.

                  polgármester                                                                               jegyző

 

 

 

Egységes szerkezetbe foglalta:

 

                                                                       dr. Urbán Hajnalka

                                                                                jegyző

 

Monor, 2018. szeptember 24.

 

 

[1] Módosította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 1. §. Hatályos: 2013.07.01-től.

[2] Módosította a 24/2018. (IX. 24.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése. Hatályos: 2018. szeptember 25-től.

[3] Megállapította a 28/2011. (XI. 08.) számú rendelet 1.§. Hatályos: 2011. november 08.

[4] Megállapította a 28/2011. (XI. 08.) számú rendelet 1.§. Hatályos: 2011. november 08.

[5] Megállapította a 28/2011. (XI. 08.) számú rendelet 2.§. Hatályos: 2011. november 08.

[6] Módosította a 24/2018. (IX. 24.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése. Hatályos: 2018. szeptember 25-től.

[7] Módosította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 2. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[8] Megállapította a 28/2011. (XI. 08.) számú rendelet 3.§. Hatályos: 2011. november 08.

[9] Megállapította a 28/2011. (XI. 08.) számú rendelet 4.§. Hatályos: 2011. november 08.

[10] Módosította a 22/2013. VI. 13.) önkormányzati rendelet 3. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[11] Megállapította a 28/2011. (XI. 08.) számú rendelet 4.§. Hatályos: 2011. november 08.

[12] Módosította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 5. §. Hatályos: 2013. július t-től.

[13] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[14] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[15] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[16] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[17] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[18] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[19] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[20] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[21] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[22] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[23] Módosította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 7. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[24] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 6. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[25] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 6. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[26] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 6. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[27] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 6. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[28] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 6. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[29] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 6. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[30] Módosította a 16/2008. (IX. 12.) számú rendelet 1.§. Hatályos: 2008. szeptember 1.

[31] Módosította a 24/2018. (IX. 24.) önkormányzati rendelet 3. § (3) bekezdése. Hatályos: 2018. szeptember 25-től.

[32] Megállapította a 28/2011. (XI. 08.) számú rendelet 5.§. Hatályos: 2011. november 08.

[33] Módosította a 15/2015. (X. 5.) önkormányzati rendelet 18. § (1) bekezdése. Hatályos: 2015. október 6-tól.

[34] Módosította a 15/2015. (X. 5.) önkormányzati rendelet 18. § (1) bekezdése. Hatályos: 2015. október 6-tól.

[35] Megállapította a 28/2011. (XI. 08.) számú rendelet 6.§. Hatályos: 2011. november 08.

[36] Megállapította a 28/2011. (XI. 08.) számú rendelet 6.§. Hatályos: 2011. november 08.

[37] Módosította a 15/2015. (X. 5.) önkormányzati rendelet 18. § (1) bekezdése. Hatályos: 2015. október 6-tól.

[38] Módosította a 15/2015. (X. 5.) önkormányzati rendelet 18. § (1) bekezdése. Hatályos: 2015. október 6-tól.

[39] Módosította a 15/2015. (X. 5.) önkormányzati rendelet 18. § (1) bekezdése. Hatályos: 2015. október 6-tól.

[40] Módosította a 15/2015. (X. 5.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bekezdése. Hatályos: 2015. október 6-tól.

[41] Módosította a 15/2015. (X. 5.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bekezdése. Hatályos: 2015. október 6-tól.

[42] Módosította a 15/2015. (X. 5.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bekezdése. Hatályos: 2015. október 6-tól.

[43] Megállapította a 16/2008. (IX. 12.) számú rendelet 2.§. Hatályos: 2008. szeptember 1.

[44] Módosította a 15/2015. (X. 5.) önkormányzati rendelet 18. § (3) bekezdése. Hatályos: 2015. október 6-tól

[45] Megállapította a 20/2008. (XII. 31.) számú rendelet 1.§. Hatályos: 2009. január 1.

[46] Módosította a 15/2015. (X. 5.) önkormányzati rendelet 18. § (3) bekezdése. Hatályos: 2015. október 6-tól

[47] Módosította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 8. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[48] Megállapította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 9. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[49] Módosította a 22/2013. (VI. 13.) önkormányzati rendelet 10. §. Hatályos: 2013. július 1-től.

[50] Megállapította a 16/2008. (IX. 12.) számú rendelet 3.§. Hatályos: 2008. szeptember 1.

[51] Módosította a 20/2008. (XII. 31.) számú rendelet 1.§. Hatályos: 2009. január 1.